Mit bántál meg az életedben igazán?

Igazán semmit, minden okkal történt és történik pont abban az időben és pillanatban, életszakaszban, amikor annak lennie kell.

Véletlenek nincsenek, viszont a sorszerű (nem emberek által megírt vagy elképzelt) dolgokban valamennyire hiszek, de ez nagyon ritka. Csak akkor, ha nem látok benne semmi erőltetett vagy hátsó szándékot.

Ez itt a gyónás helye? 🤔

Akkor legyen.

-Olyanokat bántottam, akik nem

érdemelték meg.

-Nem tudtam kiállni magamért soha.

-Olyanokra pazaroltam az időmet, akikre nem kellett volna.

-Mivel rossz példát mutató szüleim voltak, nagyon bánom, hogy gyermekkoromban nem ordítottam le mindkettő fejét.

Túlságosan féltem és gyáva voltam ahhoz, hogy kimondjam feléjük amit őszintén érzek.

Azt hiszem nagyon tömören ennyi.

A többi dolog, ami gyónásra való, már nem az én hibám.

Hogy 10 évesen otthagytam a zenesulit, "mert akkor én most majd a tanulásra fogok koncentrálni, és olyan nagyon húde érett és felelőssegteljes és előrelátó leszek".

😓

Uh, jó sok mindent..

Hogy

-nem kezdtem el időben kezelni/kezeltetni a szorongásom, pedig anyai és apai ágon is szinte mindenkiben megvan, esetenként túlnyúlva az egészséges szinten. Emiatt sok jó dologból kimaradtam, és nincs valami sok maradandó emlékem pl. gimiből.

-nem vigyáztam jobban a bőrömre. Szüleimnek sincsen túl jó bőrtípusuk, de az enyém valahogy még az övékénél is rosszabb, macerásabb.

-sokszor arra vártam, hogy majd lesz valaki velem/mellettem, ahelyett, hogy pl. egyedül elmentem volna kondiba, ilyen-olyan rendezvényre. Ezt mára már sikerült elérnem, de hamarabb kellett volna.

-nem vettem elég komolyan a németet gimiben. Az ofő eredetileg betett a haladó csoportba, mert előtte évekig német szakkörbe jártam, de egy nagyon szorongó csaj miatt (aki rajtam kívül senkivel nem beszélt az osztályban) átrakott a full kezdőbe. Miután ezt megtette, mondta "ez van, már nem tud változtatni rajta, reméli nem gond :) " Ott pedig nem csináltunk semmit sem... Utána saját zsebből, szép nagy összegekért jártam nyelvsuliba, magántanárhoz és bár visszajött a régi tudásom, sokat fejlődtem, még mindig távolinak érzem azt a B2-t. Azóta pedig alig érdekel valakit az angol felsőfokom, hogy minden túlzás nélkül anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet, mindenki csak azt látja, hogy "ajjaj, nincs meg a kellő némettudás". Ami valamelyest jogos, de én tényleg igyekszem :(

-sokszor nem mertem kilépni a beszűkült komfortzónámból.

-sokszor mondtam nemet, mert féltem dolgoktól.

-sokszor nem álltam ki magamért, az igazamért.

-kimaradt a tiniszerelem az életemből. Pedig volt egy nagyon aranyos srác, akivel lehetett volna valami, de mindketten elbénáztuk.

Több dolgot is.

1. Gyermekkoromban abbahagytam a küzdősportot. Mára profi lennék, és senki nem csesztett volna soha iskolában.

2. Hogy szar gimibe jelentkeztem szar szakra, mert ez depresszióba sodort engem.

3. Mivel szar gimibe jelentkeztem nem tudtam egyből egyetemre menni.

4. Hogy Elba sztam egy remek kapcsolatot, és ugrott az az ember aki nagy szerelmem volt, és egyben a legjobb barátom is hosszú éveken át. Mai napig rágom magam ezen, pedig 2,5 éve volt.

Illetve van több ember az életemben akikkel szòba sem kellett volna állnom 2 percre sem, mert kiraboltak, 0-ra tettek, nagy pénzekkel megloptak, miattuk hajléktalan lettem egy időre, stb.