Tényleg én reagálom túl?

Most lett elegem és beolvastam nekik. Vajon butaság volt?

A sztori lényegében: sógoromék nalunk vacsoráztak. Tudni kell róluk, hogy sógorom családja tehetős, jóformán mindent a seggük alá raktam. Sógornőm jóformán egy bugyival érkezett a kapcsolatba. Párom szülei erőltették, hogy menjen bele ebbe a kapcsolatba, mert "jó party". Azóta már van 4 gyerek. Igaz, a saját szavaikkal ők "szegények", mert fel kellett venniük az utolsó gyereknél a babavárót+csokot, hogy házat tudjanak venni. Amihez persze a szülők adták az önerőt. Volt még egy lakásuk, amit eladtak, abból már csak 5 milliójuk van, jóformán felélték. A maradékot állampapírba rakták és például azon ment most a sírás, hogy alig kaptak érte valamit.

2 autó is van, egyiket sem saját pénzből.

A sógorom haza visz kb 300 ezret, és nem azért mert ne tudna többet, de lusta. Majd a szülők úgyis segítenek ha gond van, sógornőm még a picivel, aki fél éves.

Szóval, mi sem élünk rosszul, de mindent amit elértünk a saját erőnkből, nincs szülői támogatás. Még gyüjtögetünk a házra, alberletbe élünk most.

Szóval amin kiakadtam, hogy akármikor találkozunk (nem élünk nagyon közel), a sógorék kérdezgetik, hogy mikor lesz ház, meg kifezettük-e már az autórészletet? stb.

Na meg ami leginkább kiakaszt, hogy ők meg vannak arról győződve, hogy minde amijük van, saját erőből teremtették maguk köré.

Na és most elszakadt a cérna, elküldtem őket a francba, hogy kicsit nézzenek már magukba. Persze én voltam a szemét, meg irigy.

Vannak hasonló anyagi helyzettel rendelkező barátaink mint ők, de ők tudják, honnan indultak, vagy milyen szerencsések és nem kérkednek meg sajnáltatják magukat.

Szóval még mindig forr bennem a düh, párom szerint túlreagáltam. De mondtam neki, nekem ilyen rokonokra nincs szükségem.

Tényleg túllőttem a célon?