Hajtsam a gyerekkori álmom, vagy ez az a szituáció amikor el kell engednem?

Érettségi után szakmát tettem le, utána nem vettek fel egyetemre, így 23 èvesen kezdtem az egyetemet. Ezután nyelvvizsga híján kihagytam egy évet ,és most újra egyetemista vagyok mesterképzésen. Hiába dolgoztam sok helyen, nincsenek hosszútávú munkaviszonyaim, illetve mindenre ideiglenesen tekintettem, nem is jelentettek be soha rendesen a munkáltatók. Most az egyetem mellett dolgozni fogok, felvettek egy helyre, de itt is ez a séma, és ez sem egy karrier, csak hogy megtudjam venni az eszközöket az egyetemre, meg beleadni a rezsibe az albiban.

Nincs olyan jó egészségi állapotom, eddig sokat jártam kórházba egy nőgyógyászati gonddal, de nincs pénzem megműttetni, így tűröm, és már a kórházba se megyek el vele. Jelenleg fogászatra járok van a baj a fogaimmal pedig mindig becsülettel jártam, de most ez magánban van (mert pórul jártam a körzetivel)és véges a pénztárcám. Nem veszek magamnak soha semmit, mióta ez az infláció berobbant, és diákhitelem is van. Szóval nagyon szűkösen élek és ez 26 évesen nagyon frusztrál és szégyennel tölt el.

Ezen felül úgy érzem hogy sietnem kell hogy 30 éves korom előtt elérjek valamit.

Az álmom az egy olyan szakma amiben kevesen futnak be, de aki igen az előtt kitárul egy új világ. Most hogy bekerültem egy olyan egyetemre ahol elérhetnék némi sikert talán ráléptem erre az útra. Ugyanakkor nagy áldozat és napi több óra utazás, mert a magánéletem egy másik városban van, ingázok. Ez az álmom gyerekkorom óta kísér, a családban másnak is ilyen álmai voltak, és én lehetnék az első akinek összejön. Úgy érzem lenne is kedvem hozzá, de nem tudom ezt kényelmesen tenni, megfelelő anyagi körülmények között. Nehézséget okoz a szak költségeinek a finanszírozása, és fizikailag is embert próbálóak a hétköznapjaim.

Ott motoszkál a fejemben, hogy egy másik szakmát kellene választanom, egy jóval hétköznapibbat, vagy apró lépésenként vállalkoznom, és ezzel egy biztosabb megélhetés felé indulhatnék. Köztes megoldás az lenne, ha tanárnak mennék, de ehhez is várnom kellene egy évet, és otthagyni ezt az egyetemet.

Azt gondolom, hogy elérkeztem abba a korba, hogy az életem ne csak a nyomorgásról, és a dolgok kibíràsáról szóljon, hogy megkellene teremtenem egy kényelmes életet, de ott van a fejemben, hogy márcsak egy kicsit kell kibírni és ha elég szorgalmas vagyok összejöhet az eredeti elképzelésem. Annyira őrlődök, hogy fizikai tüneteket okoz, és megbénítja a teljesítményem az egyetemen ez a döntésképtelenség. Beszéltem erről pszichológussal, de szerintem túl szubjektíven reagált, azt szűrtem le belőle, hogy szerinte folytatnom kellene az egyetemet.