Társadalmilag miért nem elfogadott, ha valaki előre gondoskodik a sírhelyéről már fiatalkorában, pl. a harmincas-negyvenes éveiben?

Miért csak 80 éves öregektől fogadják el ezt?

Ki tudja megmondani előre fiatalkorában, hogy biztosan meg fogja élni a 80 évet? Ki merheti biztosra állítani, hogy elég majd öregkoromban ezzel foglalkozni, ha azt se lehet tudni, hogy lesz-e öregkorom?

Aztán bármi történik, az ittmaradottaknak csak gondot, kiadást okoz az, aki erről nem gondoskodik időben.

Én megcsináltattam, de azóta kapok hideget-meleget. Tátott szájjal állok a legtöbb ember mentális állapota előtt, hogy ezt azzal kötik össze, hogy biztos meg akarok halni. És hiába magyarázom, hogy miről van szó, hiába vagyok életvidám, pörgős, élem az életem, csak kapom a szidalmakat, hogy micsoda dolog az, hogy a halálra készülök. Mikor erről szó sincs, hogy most készülnék rá, csak nem tagadom le, hogy senki sem él örökké, mert ez tény. De utána én nem foglalkozom ezzel, megvan a sír, nem kér enni (csak majd újra meg kell váltani), felőlem ott állhat még 50 évig is.

Azt vettem észre, hogyha nem tabusítom a halált, mint ezek az emberek, akkor mindennek elhordanak, hogy én már biztosan meg akarok halni, meg kezeltessem magam.

Miért ekkora tabu ez? Nem lehetne helyén kezelni ezt a dolgot?