A testszégyenítés miért nem megengedett eszköz az elhízás elleni harcban?

"Sokan pajzsmirigy alulműködés miatt ducik és hiába fogyoznak nem fogynak"

Ez egy szánalmas kifogás. Kalóriadeficitben minden ember fogy. Pont.

Egy normális világban nem népszerűsítenék az elhízást, hanem tűzzel- vassal küzdenének ellene.

#10

A magyar lakosság háromnegyede, nem azért túlsúlyos, mert pajzsmirigy problémája lenne.

Amit szerintem sokan nem értenek meg, hogy ez egy érzelmi probléma, és nem lehet annyival megoldani, hogy "egyél kevesebbet". Mert hiába tudja valaki, hogy mondjuk neki 1900 kcal a napi szükséglete, tudja, hogy túleszik, tudja, hogy emiatt dagadt, de szüksége van arra a komfortra, amit a kajálás ad neki. Viszont ezt annyira lehet szégyellni, hogy még magadnak sem vallod be, hanem helyette ráfogod, hogy "ó, nem is eszek én sokat, csak lassú az anyagcserém", meg egyéb bullshitek. Én pl. kb két évvel ezelőtt jöttem rá, hogy mikor emberek azt mondják, hogy "ma még nem ettem semmit", az nem azt jelenti, hogy szó szerint semmit nem ettek, hanem hogy a reggeli kekszet, ivójoghurtot, délelőtt evett almát, délben evett néhány pogácsát nem tartják kajának, mert még egyszer sem ültek le, és ettek meg egy teljes fogást, közben meg a "semmi" során több, mint ezer kcalt megettek.

Persze, lehet azt is csinálni, hogy valakinek problémái vannak, sosem megy el terápiába (sokak számára szerintem alapvetően elérhetetlen), és nem használja az evést, az evés hiányát, a túledzést, az alkoholt, vagy a drogokat megküzdési stratégiaként, és személyes véleményem, hogy bárcsak inkább dohányozna, vagy zabálna valaki ahelyett, hogy ő teljesen tökéletes tiszta életet él, mert az a megfigyelésem, hogy az ilyen "nekem is vannak problémáim, mégsem iszok/zabálok" típusú emberek azok, akiknek az a megküzdési stratégiájuk, hogy rommá keserítik a környezetük, családtagjaik, munkatársaik, boltosuk, bármely őket kiszolgáló személy életét.

A testszégyenítés csak a problémát, a szégyent növeli. El lehet beszélgetni az emberrel, el is kell, fel kell hívni a figyelmét arra, hogy ez nem egy olyan probléma, amit hagyni kellene. De nem úgy kell ennek megtörténnie, hogy "dagadt vagy, hogy nézel már ki", mert ebben semmi új információ nincs. Ha egy barátod, családtagod az, akkor el lehet neki mondani, hogy egészségtelenül él, pedig te szeretnéd, ha minél tovább élvezhetnéd a társaságát, és ha minél többet hozna ki az életéből, márpedig ennyi extra súllyal megrövidíti a saját életét, és csomó dologból kimarad, kérjen segítséget, nézzen utána, te pedig támogatni fogod.

Olyan szempontból nem vagyok érintett, hogy világéletemben normális súlyom volt, viszont a családomban rengeteg elhízott ember van, és tényleg azt láttam, hogy ők a kaját használják nyugibogyóként, ha mondjuk köcsög volt a főnök, vagy beszólt nekik valaki, akkor megvárták, amíg mindenki lefekszik, és aztán kizabálták a hűtőt. Meg a kamrát is.

Ha meg nem közeli hozzátartozód, csak egy random ismerős, akkor miért is tennél megjegyzést a testére? Akkor az övé, azt csinál vele, amit akar. Ha nem törődsz vele annyira, hogy hajlandó legyél vígasztalni órákon át, vagy mellette állni bármilyen helyzetben, akkor nem érdekel téged az illető, és akkor nincs jogod becsmérelni a testét.

"személyes véleményem, hogy bárcsak inkább dohányozna, vagy zabálna valaki ahelyett, hogy ő teljesen tökéletes tiszta életet él, mert az a megfigyelésem, hogy az ilyen "nekem is vannak problémáim, mégsem iszok/zabálok" típusú emberek azok, akiknek az a megküzdési stratégiájuk, hogy rommá keserítik a környezetük, családtagjaik, munkatársaik, boltosuk, bármely őket kiszolgáló személy életét."

Márpedig ezek az emberek csinálják jól a dolgokat.

Akiknek meg nem tetszik, hogy mások nem pusztítják saját magukat, azok nyugodtan elkerülhetik a normális embereket. ;)

Egyébként meg baromira undorító az a kettős mérce, hogy a sportoló, egészséges életet élő emberekbe nyugodtan beleköthet bárki, de a dagadtakra aztán nem szabad megjegyzést tenni senkinek. Lassan már a normalitást kell szégyellni. Tényleg egyre szánalmasabb irányba halad a világ.

Saját magamból tudok kiindulni. Mindig is kövér voltam. Szóval volt egy gyerekkori alap, ahol nem tanítottak meg mértékletességre, folyamatosan vegyes jelzéseket kaptam a mennyiségekre (ha olyanjuk volt tömtek, máskor a felénél elkezdtek szégyeníteni, hogy mennyit eszek).

Elég sokszor lettem testszégyenítve. Családtagoktól, osztálytársaktól, tanároktól, orvosoktól, pszichológustól,... , idegenektől. Felnőttként is úgy járok az utcán, hogy biztos mindenki azon röhög, hogy milyen kövér vagyok.

Első legrosszabb korszakom egy lábsérülés miatt volt, itt az alap kövérségre ráhíztam még gyorsabban. Tudom, én tehetek róla, de azért, ha gyerekként lett volna egy szülői próbálkozás arra, hogy valahogy ezt megállítsuk, az nagy segítség lett volna. Utána egy új iskola miatt sikerült lefogynom kb. 30 kg, de még akkor is kövér voltam. Azt kb. sikerült tartani.

Utána egyetem elején ebből elkezdtem lefogyni. A legkisebb súlyom az másnál még mindig soknak számított volna, de én már szinte csontváznak néztem ki. Akkor volt egy 30-40 nap, amikor naponta 1 zacskó instant zabkását ettem meg reggel és annyi volt (vagy még az sem). Mellette naponta tornáztam, futni jártam. Minden nap mértem magam mérlegen, de csak felfele ment így is a súlyom. Nem éreztem magam jól a testemben, azon kívül, hogy vékony voltam, de a mérleg nem ezt mutatta. Emellett sok egészségügyi problémám lett, nem lettem egészségesebb, mint mikor kövér voltam. És látszott is rajtam, hogy nem vagyok egészséges, bevoltak esve a szemeim, aránytalan volt a fejem a testemhez. Pluszban a barátságaim is elkezdtek megszűnni, mert nem tudtam velük tartani ebédelni.

Ennek akkor lett vége, amikor a kollégiumban egyre stresszesebb lett az együttélés. Elkezdtem enni és nem volt megállás. Első hetekben 5-10 kg visszaugrott. Hashajtóztam magam minden mennyiségben, folyamatosan utáltam magam. Megkaptam magamtól a testszégyenítést. Folyamatosan azon kattogtam milyen új módszerrel próbáljam megállítani, de minden nap elbuktam és minden nap jobban gyűlöltem magam.

Kb. fél év után jutottam el pszichológushoz, aki nem értett a problémámhoz. Azzal lett vége, hogy megkaptam tőle, hogy nem érti minek járok oda, ha nem akarok a problémán javítani (mert nem tudtam betartani, hogy ne egyek annyit, kb. ennyi volt a tanácsa). Közben már egyre gyakrabban feljött bennem az öngyilkosság gondolata. (Abban az évben más lelki terhet is kaptam)

Ez mostmár egy kb. 4 éves történet. Egyelőre még a lelki rendbetételnél járok. A túlevést nem tudtam még legyőzni. Nálam ez egy függőség, nekem ez a drogom. Nem iszok alkoholt, nem cigizek, nem drogozok, mert szerintem könnyen függő lennék és nem tudok leállni. Nem akarom a többi függőséget alulbecsülni, de az ételfüggőséget én azért tartom nehéznek, mert valamennyit fogyasztanod kell, enni kell.

Szóval azért nem megengedett eszköz, mert nem működik. Legalábbis nálam biztos nem. Ha működne már XXS méretet hordanék.

Ami jobb eszköz az elismerés/biztatás, amit szinte senki nem csinál. Nem veszik észre az emberek. A "csontváz" állapotomban (ez is kb. -30kg-t jelentett) kérdezte meg 2 ember is, hogy működik a fogyókúra.

De pont ennek a diétás időszak elején idegentől kaptam egy elég durva, nyilvános testszégyenítést is. Nem segített.

Egyszer a 2 fogyási időszakom között, mikor szinten tartottam, akkor egy rég látott ismerős ledöbbent, hogy mennyit fogytam. Akkor már 1-2 éve nem fogyóztam, így akkor legyintettem, mert kövér voltam, de a mai napig nagyon jólesett, hogy valaki megjegyezte a pozitívat.

Egy átalakítós sorozat jutott erről eszembe. Valami olyasmi volt, hogy egy üveg dobozba bezárták az átalakítandó személyt, utána az utca emberét megkérdezték, hogy mit gondol róla. És akkor elmondták, hogy milyen slampos, rossz a stílusa, csúnya a haj, stbstb. Utána megmutatták neki, hogy mit gondol róla az utca embere. És nem ennyi volt a műsor, hogy a szégyenítés után elküldték, hogy na látod mostmár tudod milyen szar vagy, hanem jött egy csapat, megtanították alap sminkelésre, csináltak egy hozzá illő hajat, amit megtanítottak neki jól beállítani és elmentek vele ruhát venni, ajánlottak neki ruhákat. Na valami ilyesmi lenne szerintem a megoldás. Valódi segítség, támogatás az életmódváltáshoz.