Mi volt életetek legijesztőbb, vagy legfélelmetesebb élménye?

Egyszer eltévedtem egy osztálykiránduláson egy erdei ösvényen, mert elkalandoztam és lemaradtam a többiektől. 10 éves fejjel úgy tűnt, itt a vége mindennek, majd persze kiderült, hogy kb. 1-2 perc sétára volt már csak tőlem a bázis. De emlékszem, nagyon pánikba esetem, azonnal bekapcsolt az életösztön, rögtön elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne itt túlélni.

Aztán pár éve egy reggelen kificamodott a térdem, de nem ugrott vissza, hanem úgy maradt, ezért egyrészt nem tudtam sehova mozdulni, másrészt pokolian fájt, csak üvöltöttem egy lábon állva, mert még életemben nem éreztem olyan fájdalmat, így azt se tudtam, mit kell ilyenkor csinálni. Egy idő után már nem bírtam, ezért lerogytam a földre, de onnan már nem tudtam többet felállni. Mindezt teljesen egyedül otthon, méghozzá a második szinten. Azért ijedtem meg, mert úgy emlékeztem, hogy lent hagytam a telefonomat a konyhában, de aztán szerencsére észrevettem, hogy ott van az ágyon. Pokoli fájdalmak árán odakúsztam érte és hívtam édesanyámat, aki jött és hívta nekem a mentőt. Ha lent hagytam volna a telefonomat, szerintem ott szenvedtem volna orvosi ellátás nélkül délutánig, és ez a gondolat még rémisztőbb, mint ami ténylegesen történt.

Ami még ilyen és sokszor történik, hogy félrenyelek. Na, olyankor mindig azt hiszem, ott halok meg.

-autóbaleset volt a legdurvább

-Tavaly meg pont utolsó sétára vittem le a kutyákat este 23óra körül, már villámlott, dörgött,de esni nem esett. Gyorsan leszaladtam velük egy pisire. Majd mikor mentem le egy k..va nagyot villámlott és dörgött elment az áram a lépcsőházban,hátsó udvaron is ahonnan még jöhetett volnabe fény. Full sötétbe mentem le, illetve a bejárati ajtót újsággal támasztottam ki,mivel a kapukód sem működött, az is áramos (kulcsot,telefont meg nem szoktam vinni,hogy itt a ház előtt,meg kb 20-30 méteres körben mozgok) ,így nem tudtsm volna vissza menni,ha bezárodik :D felfelé meg nagyon para volt a kukk sötét lépcsőházba,persze tudtam nincs semmi. De az egyik kutyám morgott. Fura hangok voltak..Hát mire felfuttottam velük a negyedikre konkrétan halál félelmem volt és örökké valóság.

- Egyszer egy arab srác erőszakoskodott velem,hogy adjam meg a telefonszámomat,meg csókoljam meg. Kamuból mondtam,hogy párkapcsolatom van és hívom a barátomat ha nem hagy békén. Nehéz volt lerázni végül sikerült. De akkor is bennem volt a para,hogy mi van ha megerőszakol vagy előránt egy kést és leszúr.

-Egyik este,ez is régebben volt,tél volt korán sötétedett. Nem volt itthon senki. Leültem filmet nézni. Majd ugye az előszobába is sötét volt. Csak azt látom,hogy nyílik az ajtó és valaki lassan jön be,meg a kutyáim elkezdtek ugatni,de messziről. Úgy elkezdett dobogni a szívem,hogy valami idegen jön be. Apám meg poénból szokott ilyet,hogy kapucnival jön be. Nekem nem volt vicces,mert már nyúltam volna a telefonért,hogy hívjam a rendőrséget.

Azóta zárom az ajtót,nappal is ha egyedül vagyok itthon.

Nagyon régen történt, több mint 40 éve.

Egy hideg és ködös reggelen, de inkább hajnalban kerékpárral mentem a munkahelyemre és az orromig nem láttam (kisfalu, közvilágítás csak a főútvonalon).

Egyszercsak egy hatalmas farkaskutya az első két mancsával rám ugrott.

Vérfagyasztóan sikítottam, és már nem ültem a biciklin, hanem álltam megdermedve.

A kutya eloldalgott.

A legborzasztóbb az volt amikor rádöbbentem, hogy nem is sikítottam, egyszerűen csak ledermedtem a félelemtől és egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkomon.

Szörnyű volt azzal szembesülnöm, hogy ilyen fokú veszély esetén 'lebénulok'.

Ugró edzésem volt egy lovardában, az akkori, 1 hete sem ott lévő új lóval. Azonban nem szólt időben az edző, hogy az összerúgta a port az egyik lóval, és rá fokozottan figyelni kell, ahogy arról sem, hogy az új ló addig még nem volt összeeresztve a többivel. És az is csak később derült ki, hogy igazából egy csikó volt, és feleannyi idős, mint azt nekem az edző először mondta.

A másik lóval közelebb jöttek hozzánk, mint kellett volna, mire a csikó agya elborult, és egyszerűen semmire sem figyelt, totálisan a másikra volt kattanva. Beugrott vágtába, nem tudtam visszafogni, semmire sem figyelt, reagált, a következő pillanatban pedig nekirohant az egyik akadálynak, én meg az egyik oxer mellett nyekkentem, és hatalmas szerencsével épp el tudtam gurulni a majdnem rám dőlő oszlop útjából.

A másik lovat pedig kergette a csikó, de szerencsére másik lovasok rendet tudtak tenni, bár nem volt túl egyszerű.

Borzasztóan féltem, konkrétan halálfélelmem volt, és szégyelltem magam is, a helyzetet is. Örülök, hogy nem lett belőle baj, ahogy annak is, hogy az eset rávilágított arra, hogy az a hely nem volt nekem való. (még úgy is, hogy én is hibás voltam)