Csak szerintem van erősen túlértékelve az élet?
A 99%-unk ugyanazt csinálja egész életében: felnő valószínűleg rossz szülők mellet, 12 évet meg még többet teljesen fölöslegesen mossák az agyát fölösleges információkkal, felnő, a hátralévő egész életében bérrabszolga lesz, párt talál, gyereket csinál hogy tovább adhassa ezt a "nélkülözhetetlen örömöt" amit ő is meg több százmilliárd ember átélt már, hitelre házat vesz csak hogy biztosan egész hátralévő életében is rabszolga maradhasson ha már úgyis az volt eddig is, megöregszik, elhagyják és végül megdöglik majd a temetésén sírnak egy sort egy olyan dolog miatt amit mindenki tudta hogy be fog következni még az édes drága szülei is amikor megcsinálták és amúgy pedig a világ legtermészetesebb, legbizonyosabb dolga, majd eltávoznak.
Mégis mi ebben az olyan jó dolog? Hol van ebben az varázslatosság ami miatt úgy megérné?
Ugye vannak ezek a regények, kitalált történetek, filmek, sorozatok, animék de akár még a celebvilágban de még régebben a bibliában, vallásokbban is mindig az van hogy milyen csodás az élet, folyamatosan csodás dolgok történnek csodás emberekkel, minden jó és tökéletes. Nem lehet esetleg az hogy az ilyen fiktív dolgok mossák át az agyunkat azzal hogy milyen jó is az élet? Holott a valóság egy kietlen és csalódásokkal teli hely ahol nincs felsőbb cél.
Hadd meséljek valamit, kérdező. Én egy léha, semmirekellő alak vagyok/voltam. Mindig ott voltam, és azt csináltam, amire az életkorom predesztinált. Gyerekként játszottam, kamaszként feszegettem a határaimat, hülyeségeket csináltam, és begyűjtöttem az érte járó pofonokat. Zenélni tanultam, csajoztam ezerrel, szombat esténként zenéltem végigdugtam az életemet. Soha nem érdekelt a pénz. Most sem érdekel. Mégis meglett mindenem, ami egy boldog élethez kell. Saját házban lakom, csinos feleségem van, a csemetéim mind önállóak, naponta járok horgászni, barkácsolok, meg az egyéb kedvtelésemnek élek. Soha nem vonzott az, hogy az esztendő 330 napját végiggürizzem azért, hogy 15 napig jól érezzem magam a Bahamákon. Jó nekem a saját erdőmben megpihenni, vagy a barátaimmal sütögetni.
Úgy néz ez ki, mint egy erősen túlértékelt élet? Élvezem minden percét!
Hadd meséljek valamit 7-es. Én egy léha, semmirekellő alak vagyok. Sosem voltam ott és sosem csináltam azt amit az életkorom predesztinált. Gyerekként még játszottam, aztán kamaszként is játszottam, CSAK életromboló és önsorsrontó hülyeségeket csináltam és begyűjtöttem az érte járó pofonokat, de sosem tanultam belőlük és ezek ellenére is folytattam a saját életem rombadöntését. Zenélni tanultam amit rühelltem, nem csajoztam soha, szombat esténként bent rohadtam és rohadok a gép előtt a szobámban, végigjátszottam és romboltam az életem. Soha nem érdekelt a pénz. Most sem érdekel. Mit ad Isten, semmim sem lett meg, ami egy boldog élethez kell. Mamahotelben szenvedek (lakásnak túlzás írni), sosem volt nőm, sosem lesznek gyerekeim, naponta szenvedés akár 10 percre is kimenni a lakásból, videojátékokat tolok és a függőségemnek élek. Soha nem vonzott az, hogy az esztendő 330 napját végiggürizzem azért, hogy 15 napig jól érezzem magam a Bahamákon. Viszont nagyon rossz nekem a mamahotelben szenvedni és egyedül rohadni a szobámban.
Úgy néz ez ki, mint egy élet? Rühellem minden percét.
Van akinek nem való a sima és az offroad élet sem és ezért bizony az egész túlértékelt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!