Mit engedtél el végleg?

Mindenem megvan, amit szerettem volna, és mindenért megdolgoztam. Utoljára kamaszkoromban siránkoztam a szerencsétlen sorsom miatt, 17-18 évesen viszont rájöttem, hogy semmi értelme.

Saját lakás: Van. Panel, hiteles, de van.

Jó munkahely: Van. 34 éves korom óta foglalkozom azzal, amit szerettem volna, előtte voltam takarító, ügyfélszolgálatos, pedasszisztens, ami jött. Az álomszakmámban az első munkahelyem katasztrófa volt, de adott annyi tapasztalatot, hogy utána besétáltam egy jó helyre.

Stabil párkapcsolat: Van. Dolgozunk rajta minden nap, rengeteg kompromisszumot kötünk, rengeteget alkalmazkodunk, a rózsaszín felhőkről rég lejöttünk, de sziklaszilárd.

Egészség: Van, de ez az egyetlen ezek közül, amihez szerencse is kellett. Amennyire rajtam áll, teszek érte, de így is tudom, hogy van, amit nem lehet kivédeni.

Az egyetlen, amit el kellett engednem, az a nagy család. 4 gyereket szerettünk volna, de 2-nél meg kellett állnunk, ennyit bírunk anyagilag, érzelmileg, idegileg, mindenhogy. Kicsit irigylem azt, akinek több van, és jól neveli őket, nekem nem menne.

Egészségem már sohasem lesz.

Párkapcsolat... Nem tudom. Több okból se ismerkedtem, most meg már nehezebb. Plusz nagyon megszoktam az egyedüllétet.

Plusz (vélhetően autizmus is van a képben) annyira máshogy élek, gondolkozom áz átlagnál, hogy fogalmam sincs, hogyanműködne bárkivel is.

Kb úgy képzeljétek el, hogy mindenben a kisebbséget képviselem. Étkezési szokások (erre ráadásul rátesznek az előírt diéták), reggeli rutin, alvásigény, szabadidős tevékenységek, gyerekvállaláshoz való hozzáállás, utazási desztinációk stb.

Tőlem ne várd, hogy esténként filmezünk, hétvégén olykor buli vagy koncert, nyáron Balaton vagy tengerpart, hamburger, lángos, mert nekem egyik se.

Mondjuk 2 férfivel találkoztam életem során, aki olyasmi "fura", mint én, egyiknél én szúrtam el és mostmár ő nem akar, a másik esetén ő volt bizonytalan velem kapcsolatban és inkább nem.

Ráadásul pont a fentiek miatt egyre lassabban működöm ebben a dologban. Mostanra csak azt tudom elképzelni, hogy közös tevékenység során találkozgatunk (munkahely, sport pl), hónapok alatt egyre többet beszélgetünk, kialakul a kémia és én is ráhabgolódok arra, hogy valakit beengedjek az életembe. De még így is igen elvont férfivel működhetne csak.

Szóval fogalmam sincs.

30N

A ragaszkodást (barátok, szerelem)

Elfogadtam, hogy minden átmeneti és az hogy most a jelenben valami működik nem azt jelenti, hogy később is fog. Az emberek folyamatosan változnak, én is változom. Megtanultam önmagam legjobb barátjának lenni.

Így már sokkal boldogabb vagyok. Nem erőltetek semmit. Én részemről mindent megteszek, de ha valaki menni akar, menjen. Nem könyörgök, nem sírok többé. Már nem akarok bizonyítani senkinek sem! Aki azt mondja menni akar, elhiszem neki hogy nem tud megfelelően szeretni. Tudom, hogy akármi jön én jól leszek. Már annyi mindennel megbírkóztam.. annyi mindent elengedtem már, hogy van rutinom. Megtanultam egyedül is boldognak lenni. Az egyetlen egy "rossz" ebben, hogy néha hiányzik az aki voltam. Aki hitt az emberekben vagy abban, hogy "örökké". De ez az egyetlen ami állandó nem? A változás.

Stabil, megbízható, harmonikus, szeretetteljes párkapcsolatot.

Ezt most nehéz lesz kifejteni anélkül, hogy ne tűnnék valami sznob fruskának, de azért megpróbálom :D

Egyszerűen a korosztályomban, 25 év körüliek, nem találok olyan srácot, akivel hasonló céljaink, értékeink, nézeteink, érdeklődési körünk lenne, jól kijövünk, minden klappol, értelmes, rendes, kedves. Ha pedig ez mégis sikerülne, vagy eleve évek óta stabil kapcsolatban él, vagy pedig az ellentettje igaz, és véletlenül sem keres komoly dolgot. Mindenki más, aki pedig nyit felém, mindenféle sarkítás, bántás nélkül, tényleg ilyen "szija, teccő'!" szinten közelít. Szóban és írásban is.

A dolgon tovább ront az is, hogy látom, pár kivétellel, milyen gyorsan dobálnak el párkapcsolatot, majd szinte azonnal ugranak is a következőbe az emberek. Hányszor van, hogy több vasat tartanak a tűzben (így is jártam már, de nagyon hamar kibukott a dolog, szóval nem fájt annyira), mennyi játszmázás van és hasonlók. Szóval eléggé bizalmatlan is vagyok ezek miatt, ami megint csak nem könnyít meg semmit sem.