Egy depressziós, megkeseredett emberbe miért szeretnek beletaposni az emberek, hogy még mélyebbre süllyedjen csak a depresszióba?

Nincs olyan, hogy “ebben az országban”. Az emberi tulajdonságok egyetemlegesek. Legfeljebb a különböző kultúrákban mások a szokások.

1/ nem feltétlenül közömbösség, lehet, tapintatból nem faggat a bajodról;

2/ nem akar zaklatni, mert segíteni nem tud;

3/ a depressziós ember mindent sötéten lát, még a környezetének a normális reakcióit is, és mint te is, “belerúgásnak érzi;

4/ a depressziós ember nyilván nem tud úgy kapcsolatot tartani, mint az egészséges lelkű, mivel be van zárva a lelkiállapotába;

A depressziós emberre jellemző lehet, hogy szeretne dolgozni, cselekedni, de nem tud. Ezt kevesen tudják, ezért negatívan értékelik;

5/ a depressziós embernek negatív a kisugárzása, ezért kerülik; ezt is bántásnak éled meg, pedig egyfajta önvédelem;

Sajnos sokan vagyunk úgy,hogy nem vagyunk depisek,de

-olyan a munka,amit nem szeretunk,nem fizetik meg

-olyan helyen lakunk,ahol nem jó,nem érezzuk jól magunkat

-olyannal élunk,akivel nem jó,de lakhatási,hitel,stb /pl válás/ miatt nem tudunk változtatni

Ezért keserű a legtöbb ember,csak körbe kell nézni egy járművön.És aki keserű,azt már a mások nevetése is ingerli,bosszantja.

Aki szomorú,azt pedig nem szeretik vigasztalni,elfogadni,mert ma a happy életérzést sugallja a média mindenben.Csak a szép és a jó,a fiatal és a pénzes, amit számít, a többi kússzon ki a világból.

Itt az eredmény.

Nagyon sokunk válás után,összedőlt élettel kénytelen visszaköltözni anyjához,apjához.

Felnőttként egy borzasztó,kiszolgáltatott helyzet,és ismerkedést jórészben lehetetlenné tesz.Mert egy morgó idős embert elviselni ismét,nagyon nehéz.

Ez is egy ok a sok keserűségre.