Van még értelme a Gyk-nek?
Figyelt kérdés
Ez egy ritka kivétel, hogy kérdést írok, mert már nincs bennem mersz hozzá. Ezt kiírva is borsódzik a hátam, hogy milyen válaszokat fogok kapni. Olvasgatom kérdéseket és válaszokat. Valaki a barnulásával kapcsolatban tett fel kérdést, mégis ordenáré választ kapott, talán már törölve lett, nem tudom. Más érdeklődött a véleményünkről, mi nekünk hogyan esik a jelenlegi időjárás, aztán arra is olyan válaszokat kapott, hogy a fejemet fogom. Egyéb alatt boldog-boldogtalan osztja az észt, javítgat, és nem csak a kérdezőt, a kommentelőket is. Egy-két napja láttam. Elgépelt egy szót a válaszoló, valaki szükségét érezte csak azért egy szóért kijavítani, mintha anélkül nem lenne érthető. Megint más, érthetően leírta valaki a véleményét, semmi sértő nem volt benne, használt vesszőt, pontot, nagybetűt, de nem volt tökéletes, mint ahogy ez a kérdés és a millió kérdések és válaszok sem azok, mégis érződően gúnyosan olyat írt alá a következő kommentelő, hogy helyesírás, miközben a nehezen olvasható kérdések alatt tudnak normálisabban is válaszolni. Ezer és több haszontalan, cinikus hozzászólás van, aminek semmi köze a kérdéshez, de még csak nem is vicces. Egyik barátnőm válaszolt valahova, normálisan, aztán privátban kapott undorító üzenetet, minden szó sértésből állt. Valaki gondolt egyet és csak úgy a nagy semmiért dögölj meg, dagadt disznó, undorító és hasonlókkal illette. Ez mire jó? Van így értelme az oldalnak létezni, ha mindenki csak odaszúr a másiknak? Ez nem viszi le jobban az embereket?2023. máj. 16. 14:42
1/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az oldalnak van. Az itt garázdálkodó seggfej emberek életének nincs értelme. Valami sok kérdéses, sok tényezős szűrőhöz kellene kötni a regisztrációt.
2/20 A kérdező kommentje:
Ebben az egészben számomra az a nagyon félelmetes, hogy ezek szerint, mert ugye sokan használják ezt az oldalt, akik mellett kint elhaladok, akikkel együtt dolgozok, akik ismerősök mondjuk a boltból, de nem barátok, valójában bennük is ez van, ez lehet, mint amilyen megnyilvánulások itt vannak?
2023. máj. 16. 14:47
3/20 A kérdező kommentje:
Ékes példája a kérdésemnek, első hozzászóló...
2023. máj. 16. 14:48
4/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#14.45 Akkor komolyra fordítva. Ez az oldal, akárcsak sok más, üzleti vállalkozás. Ha az általad seggfejnek titulált felhasználók kiesnek, alaposan megcsappan az oldalletöltések száma, kevesebb hirdetés mehet, kevesebb lesz a bevétel. (14.45)
5/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#14.48 Magas labdát adtál, leütöttem. :-)
6/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én sem értem, hogy miért vicces valakinek odaszúrnia egyet a másiknak. Gyerekes viselkedésnek tartom, pláne, hogy utána semmi reakciót nem kap, és ugyanúgy megy tovább minden, mint eddig. Az a helyzet, hogy nem robotok vagyunk, így bármit válaszolunk, benne van a saját véleményünk is. De nem csak ezen az oldalon van így. A legszomorúbb, hogy bárki válhat támadási felületté a közösségi oldalakon, olyan is, aki nem tehet róla, vagy valóban nincs tisztában azzal, hogy rossz irányba halad az élete. Kedvencem, amikor valaki csak odaböfög valamit, aminek semmi értelme nincs a kérdés szempontjából, mégis ha valaki megvédi magát, még ő van felháborodva. Nem beszélve az indokolatlan bunkó stílusáról, mintha bárki megsértette volna őt egy egyszerű kérdéssel. Szerintem az ilyeneknek nem kéne internetet használni.
7/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És neked van értelme itt lenned?
8/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#7:
És neked van értelme a kérdezőnek beszólnod?
9/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezt úgy lehetne megoldani, hogy akit sokszor jelentenek, azt kibannolják.
Csakhogy, ezek a kibannoltak utána már nem néznek az oldalon reklámokat, úgyhogy az oldal tulajdonosa maga alatt vágná a fát.
A közösségnek lehetne önszabályozó képessége. Nem belemenni veszekedésekbe, kategorikusan használni a jelentgetést.
10/20 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha nem lenne, nem tennéd fel a kérdést.
Meg ugye sok mindenre jó ez az oldal: a magadfajtának például arra, hogy belelássa az emberiség elkorcsusolását néhány kiragadott példába.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!