Minden téren rendben van az életed?

Ha rendben lenne, akkor nem itt lógnék.

De próbálok tenni érte, hogy a lehetőségekhez mérten rendben legyen.

1. Nincs.

2. Lehetne több is, de hát ez van, megelékszen a nettó 260 ezerrel.

3. Igen, és a munkahelyem el is minden rendben van.

4. Mikor egy hónappal ezelőtt repülőn utaztam, akkor nagyon paráztam, főleg utazás előtt. Általában nem parázok napi szinten, nem vagyok depressziós.

Olyan 50-50 ez most nekem. Szerencsére nincsenek fizikai/mentális problémáim, ami már tök jó. Szorongás stb sincs szerintem, ma is pl voltam kondizni, azért ott sok emberrel érintkezem + a munkám is elég stresszes tud lenni, nem hiszem, hogy mennének úgy a dolgok, ha depis lennék stb.

Szociális élet nincs rendben egyáltalán, viszont azért nem is katasztrófa. Szülőkkel többnyire jó a kapcsolatunk, tesómmal alig beszélünk valamit, teljesen közömbös, szinte idegenek vagyunk egymásnak. Párkapcsolatom sose volt még, barátok terén is lenne mit javítani, de most azért van 1-2 haver, nem menthetetlen a dolog.

Félre rakva van azért pénzem - több is mint valaha volt eddigi életem során - de ez nem változtat azon, hogy nincs saját lakásom vagy autóm stb. Szóval ezzel sem vagyok teljesen elégedett, de azért nem is ravatal a helyzet.

Minden szempontból egy nulla az életem.

18F

Mentális problémáim vannak (generalizált szorongás, kényszerbetegségek). Fizikailag egészséges vagyok, kivétel az hogy skinny fat (vékony vagyok de mégis több a zsír rajtam mint az izom).

Anyagi javakkal nem vagyok elégedett. 266 nettót keresek és nem elég. Van egy örökölt panellakásom, egy 27 éves autóm amit fenntartok mert kell bevásárláshoz vagy máshoz. Munkába kerékpárral járok mert ha kocsival járnék napi 15km oda 15km vissza nem jönnék ki a fizumból mert nem kapok utazási hozzájárulást sem cafeteriát. Nem cigizek, nem iszom, a kaját is próbálom "olcsón" kihozni de ilyen árak mellett nehéz. Ha így sem jövök ki mi lenne velem ha még albit is kéne fizetnem? :( Valószínű éhenhalnék kb.

Szociális életem elfogadható. Van egy barátnőm de még nem élünk együtt de már vágyom az összeköltözésre. Vannak barátaim is szerencsére.

Hogy vannak-e paráim? Igen vannak a mentális problémáimból adódóan, ezeket a problémákat én generálom az agyamba anélkül hogy akarnám, szorongást és félelmet okoznak még akkoris ha tudom hogy mondjuk 100-ból egyszersem jött be egy aggódásom sem.

Én jelenleg boldog és kiegyensúlyozott vagyok ::)) sport, suli…::))

Anyagi hátterem rendben , van megtakarításom és mindig tudok félre tenni…

1.: komolyabbról nem tudok. Nincsen róluk papírom, de nem lepődnék meg, ha egyszer diagnosztizálnának rajtam gyenge-közepes erősségű szorongást és depressziót.

2.: igen, ez a rész, illetve az egyetem rendben van.

3.: Szüleimmel jó-átlagos a kapcsolatom, bár lelki/mentális támaszt nem igazán kapok tőlük. Ha komoly a dolog, akkor szinte kérés nélkül segítenek, de pl. lelkizni nem lehet velük. Tágabb családot tekintve, az apai ággal 1-2 havonta összeülünk megünnepeljük egymás név-, és szülinapját, vannak közös programok, kirándulások. Az ottani unokatesókkal az utóbbi 1 évben kifejezetten sok mindent csináltunk együtt.

Párkapcsolatom sosem volt még; gimi végéig igényem sem volt rá, majd egyetem első két évében ennek hiánya kifejezetten megviselt, most (egyetem 3. éve) már nem is bánt, nem is érdekel. Tudom, hogy egy olyan időszak jön, amikor nem tudok kellően ilyenre koncentrálni, ebbe kellő energiát fektetni, szóval ez is hozzátartozik a dologhoz való hozzáállásomhoz.

Van kettő közelebbi barátom, és egész sok haver-barát még sulikból, inkább egyetemről. Viszont senkivel nincsen közös program, a találkák is nagyon, nagyon elvétve sikerednek csak, és neten sincs sok kommunikáció, inkább órák közt és után beszélgetünk. És az összes, itt felsorolt pont, dolog közül ez bánt a leginkább. Igényem nagyon is lenne arra, hogy barátokkal eljárogassunk ide-oda, programokat szervezzük, vagy beüljünk egy limonádéra, csak meglepően nehéz ezeket összehozni pl. a közelebbi barátokkal.

4. a szorongás egészen alsós korom óta jelen van (fizikai tüneteket produkáltam, annyira szétstresszeltem magam már akkor a dolgozatokon), azóta szerencsére nagyon sokat javultam. És határozottan közelebb vagyok az egészséges határhoz. Depresszió viszont tutira van, de a "mosolygós verziója". Ezen mindenképp dolgoznom kell.