Genetikai hulladéknak tartod magad? Ha igen akkor miért?

Igen.

Sokkal többet szeretnék, mint amire képes vagyok, és sokszor sokkal többet is gondolok magamról, mint kéne. Most már ez kifejezetten frusztráló kezd lenni.

Nem tetszik a külsőm, beteg vagyok, ami miatt nem tudok szellemileg sem jól teljesíteni.

Igen, sokszor éreztem már magam annak, de összességében már egy ideje elég jól érzem magam a bőrömben.

Egyrészt ez rengeteg önismeretnek hála, másrészt a párom is sokat hozzátett.

Nekem van egy csomó alapbetegségem. Nyilván egészséges ember nem létezik, de talán több van nekem mint egy átlag embernek. Főleg ez okozott nekem sokszor komplexust, de mostmár elfogadtam:

1. Mindenkinek van szar napja és ha havi 1-2x földre dönt a betegségem az még nem okoz világvégét. Szerencsére a munkahelyem ebből a szempontból kedvező.

2. Mivel nem mentális vagy intellektuális jellegű/eredetű a baj hanem testi, ezért gyakorlatilag nem szab nekem korlátot képességeimben. Nem szeretném leírni a problémám, de mondok példát: egy mozgásfogyatékos is tud teljes értékű életet élni. Ő is tud családot alapítani, munkahelyen a legmagasabb pozíciókig jutni, stb. Ellenben egy depressziós ember korlátai végesek annak kapcsán, hogy meddig tud eljutni egy nap alatt - és ez a jobbik eset, mert a depresszió kezelhető, míg egy intellektuális képességzavarral küzdő egyén mentális korlátjai szintén akadályozva lesznek mind bizonyos munkahelyi pozíciók tekintetében és súlyosság mértékétől függően még családalapításban is.

Szóval testi eredetű problémáimmal tudtam mit kezdeni és fel tudtam dolgozni őket. Mentális problémáim is akadtak néha (ebből is fakad, hogy éreztem magam genetikai hulladéknak), de ezeken szerencsére túl tudtam jutni és visszatekintve rosszabbnak élem/éltem meg őket mint az alapbetegségeimet. Szóval összességében úgy vagyok mostmár a történettel, hogy jobban vigyázok mentális egészségemre mint bármi másra.

Illetve, nekem a betegségeim egyikéből kifolyólag volt egy esztétikai problémám is. Ezt sem szeretném részletezni, de plasztikai műtéten estem át. Nekem ezt csodákat tett az önbizalmammal és végre szépnek látom magam.

Nyilván ettől még a plasztikai beavatkozásokat nem javalom alapvetően és nem érzem egészségügyileg indokolt plasztikai beavatkozásom egyenértékűnek mondjuk egy orr átalakító műtéttel, de ha valaki jobban el tudja fogadni magát egy ilyen beavatkozás után, akkor szerintem érdemes belefognia.

Úgyhogy a válasz röviden az, hogy igen, sokszor éreztem magamat genetikai hulladéknak. De attól, hogy nem vagyok szép még mindig sokak szemébe vagy épp nálam milliószor egészségesebb emberek vannak, az nem jelenti azt, hogy én is le kellene nézzem magam. Mert mindezen ellenére sok szempontból meg erősebb vagyok gyönyörű embereknél vagy épp testileg egészségeseknél.

Nincs sem életképességem sem talpraesettségem es semmi ami kéne az Élethez

Sukiban hiába voltam ötös, az életbe nem is ez kell.

Ha genetikailag gyenge az agyam akkor genetikai hulladék vagyok.

Ha az miatt van csak hogy a szuleim meg iskola kéozett ki az életre azaz ez miatt nem tudok semmit az életről akkor szerzetten lettem gyenge agyú.

Felnőtten kegyetlen hátráltató a balfék életképtelen jellem vagy személyiség vagy agyi hiány.

Genetika huladéknak azért nem

De sajnos semmihez nem értek ez van ,és ezt elég gáznak tartom ,dehát ilyennek teremtett a jó isten el kell fogadni sajnos 😞

Egy jó darabig nem tartottam magam annak, egyszerűen csak nem értettem, hogy miért történnek velem a dolgok úgy, ahogy történnek. Ez is az egyik probléma, lassan kapcsolok, lassú a felfogásom.

A másik a külsőm, férfi létemre csak 164 centisre nőttem, amihez párosul egy fura, nagyméretű fej, kezelhetetlen, rosaceás arcbőr és hízásra hajlamos is vagyok, úgyhogy figyelnem kell a kajára is, mert rögtön hízok. A nőkkel nem tudok kapcsolatot kialakítani, mert komplexusaim vannak ezek miatt.

Miért nem? Voltak nehéz dolgok az életben, de aztán mindig mindent megoldottam. Tini koromban nem volt túl sok önbizalmam, aztán kb. 17 évesen olyan személyiségfejlődésen mentem keresztül, hogy még mai napig (ma 26 vagyok) az ad alapot a tetteimnek. Vannak elveim, amik alapján élek, és tudom, hogy ha kitartok, akkor még ha sok kudarc is ér, végül megkapom amit akarok. Nem mondom, hogy nem voltak átsírt éjszakák és csalódások pl. munka terén, de mindig túl tudok lendülni a nehézségeken.

Lehet az is rátett, hogy egyetem mellett is dolgoztam, magamat tartottam el, és az egy nagyon nehéz időszak volt, de amikor végeztem, akkor nagyon büszke voltam magamra. Ilyenek is adnak önbizalmat.

Nem szélsőségesen, mert látom, hogy vannak olyanok, akiket nálam is jobban megvert a sors, némely esetben nagyon is, de igen. PCOS, hízékony testalkat, lógó mellek, csomó mellben, genetikailag gyenge és rossz minőségű fogak, kilométeres homlok, azon ráncok a 30as éveim elején, jó sok,mert ugye nagy a hely (nőként); sűrű, sötéten és gyorsan növő szőr, cserében gyenge, vékonyszálú, lelapuló haj (legalább az lenne akkor sűrűbb és erősebb :D), töredező körmök...

Ettől függetlenül igyekszem magamból kihozni a legjobbat.