Eltoltam az egyetlen esélyemet. Miért ilyen az élet?

Totál amatőrként jöttem rá, hogy különleges csengése van az énekhangomnak. Kamaszként jártam énektanárhoz is, több kórusban is énekeltem, zeneiskolai végzettségem is van. Tanáraim és akik hallgattak, visszaigazolták a sejtésemet, miszerint valóban jó a hangom.

Szerettem csinálni, de ez csak iskolai szintű volt. Később, az egyetemen már csak a kórus maradt, aztán az is megszűnt. Az élet másfelé vitt.

Aztán az élet most úgy hozta, hogy 20 évvel később, közel a negyvenhez felkérést kaptam, hogy énekeljek a március 15-ei rendezvényen. Hogy hol és milyen keretek közt, az most nem lényeges, de nagyszabású volt, 1000 ember előtt, profi technikával, hangosítással. S egyáltalán nem katonadalokat, hanem koncertszerűen.

Rengeteget készültem, sokat próbáltunk. A próbákon láttam, hogy sokan összenéznek, hogy ez igen! Sok elismerést kaptam. Még olyanokat is, hogy nem tudják megkülönböztetni, hogy melyik az énekesnő hangja, és melyik az én hangom, mert a hangszínem, az előadásmódom is hasonlít rá.

Közben előtte pár nappal én is elkaptam az influenzát, ami most járvány, a nézők közül is többen emiatt nem tudtak eljönni. Nekem is 39 fok lázam lett. Még nem hallatszott a hangomon, de már tudtam, hogy baj lesz.

Aznap reggel nyers gyömbért reggeliztem egy mézesmackónyi mézzel. Forró tea lassan kortyolva, negró cukorka. De már éreztem, hogy a hangom egy hajszálon függ, hol jó volt, hol nem. A beszédhangom is kezdett rekedni. 38 fok lázzal indultam el.

Úgy voltam vele, hogy most majd kiéneklem magam, utána max mutogatok, ha annyira elmegy a hangom. Utána már ráérek ágynak esni.

Sajnos nem így lett. Mindent beleadtam, de már érezhető volt a hangomon. Voltak csúszások is, amikor épp elrekedtem volna egy hangnál, mert nem bírta a hangom, ott automatikusan átbillent, mielőtt elhalkíthattam volna.

Bármelyik próba jobb volt az előadásnál.

Intelligens emberektől azt a visszajelzést kaptam, hogy fejlesszem a hangom. Nem tudják, hogy amit a láz vitt el, azon nincs mit, mert majd magától visszatér, ha meggyógyulok. Nem tudja mind az 1000 ember, hogy én lázasan álltam ki.

Sírni tudnék, illetve már sírtam is. 1000 ember előtt égtem le, 1000 ember hiszi azt rólam tévesen, hogy csak ennyire tudok énekelni.

S az egyetlen esélyem is elment. Ha ez most jól sikerül, akkor sincs sokkal több lehetőségem kiállni, de így végképp elvesztettem minden lehetőséget.

Miért pont életem lehetőségénél ér el a betegség? Miért ilyen az élet?

Hozzáteszem, aznap a beszédhangom is elment, és ágynak estem, azóta is lábadozom.