Alkoholistává váltam a nők közönye, a szeretet és intimitás hiánya miatt. Hogy fognak így tükörbe nézni azok a nők akik ezt tették velem?
Te tetted magaddal.
Én is iszok, de nem okolok másokat.
Ha az a kérdés, hogy lesz-e emiatt bűntudata bárkinek: nem. Te döntöttél, hogy erre az útra lépsz, ezért felelősséget is neked kell vállalni. Nem kényszerítettek arra, hogy piálj, csak egyszerűbb volt menekülni a problémák elől, mint szembenézni velük, vagy változtatni abban hogy jobb legyen. Lecsúszott alkeszként éveken át a neten nyávogni mégis csak egyszerűbb, mint talpra állni és úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy az másoknak is szimpatikus legyen. Nem pedig az önsajnáltatásból táplálkozni, vagy legitimálni az ivást, hogy ha undorító vagy akkor legalább joggal kerülnek az emberek, de azért is iszol mert kerülnek az emberek.
2015 óta írod ki ezeket a kérdéseket, és mégsem változott semmi. Valószínűleg ezután sem fog, úgyhogy nem tudom mit vársz ettől. Aki akar és motivált benne, újra felépíthette volna magát a nulláról is ennyi idő alatt. Te pedig még mindig ott tartasz, hogy a munkahelykeresésnél FELTÉTEL, hogy legyen a zugivásra is lehetőség. Sajnálatra rég nem, legfeljebb szánalomra méltó amit csinálsz. A probléma forrása te vagy, és nem mások.
Ha valaki nem akar párkapcsolatban lenni veled, vagy bárki mással, akkor nem köteles erre. Ez teljesen természetes dolog.
Egyébként párkapcsolat nélkül is lehet boldog életet élni, de ahhoz először is abba kell hagynod az alkoholizálást. Ehhez kérheted orvos segítségét is.
Szintén zenész, az előbbi hubertusomat a te tiszteletedre ittam, pedig nem értek egyet veled, neked kellene magadban rendezned a dolgaidat. Én is iszok, de tudom, hogy erről nem más emberek tehetnek, hanem én, a traumáim és a genetikám miatt ezt a megküzdési stratégiát választottam, és az én dolgom dolgozni ezen, nem a világ fog majd megváltozni a kedvemért.
Ja, nő vagyok, és nem, egy percre sincsen bűntudatom, ha visszautasítok egy férfit. Igyekszem maximális diszkrécióval és tisztelettel csinálni, és ennél többet nem tehetek - én egy önálló személy vagyok, tudod, amolyan ember, olyan, mint te, nem tartozom random férfiaknak se szexszel, se beszélgetéssel, minden jogom megvan ahhoz, hogy háborítatlanul éljem az életem, és ne kelljen férfiakkal foglalkoznom, ha nem akarok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!