21 évesen nem tudom mi szeretnék lenni, másnál is volt ez így?
Orvosnak elmenni azért ehhez még 2 emelt is kevés lenne. Oda olyan ész kell, ami vagy adott vagy nem, nem elég csak a tanulás.
Ha olyan eszed lenne bőven bármilyen felsőbb iskolát elvégeznél meg sem kottyanna a 2 emelt.
Egyébként a kérdésre is valaszoljak: de én is sokkal később jöttem rá, hogy mi az ami igazán érdekel, de akkor már késő volt, mert máshogy hozta az élet.
Közvetlen a kérdésre válaszolva:
Nem, nálam nem így volt. 21 évesen már diplomám volt egy olyan területről amit szerettem. Vagyis persze sok olyat is tanultam mellette ami nem érdekelt annyira a területen, de ugye sajnos nem lehet mindig az amit az ember akar.
A munkakeresés nehézkesen ment, de a költözés sajnos benne van, ha jól akarsz keresni, vagy ha egyáltalán abban akarsz dolgozni ami érdekel.
Sajnos a vidéki élet olyan, hogy egy átlagember nem tud elhelyezkedni csak eladónak vagy gyári munkásnak, szóval nem tudsz mást csinálni, pesti helyekre jelentkezel és ha egy bejön, kénytelen leszel költözni.
Van ismerősöm aki 100% otthonról dolgozik érettségi nélkül pesti multinál, szerintem ilyen helyekre lazán te is pályázhatnál, persze idegennyelv szükséges.
Hát, orvosnak azért nem olyan egyszerű "elmenni". Általában a diákok, akik ezt szeretnék, már a gimnáziumi éveik alatt végig erre készülnek. (Ez igaz pl. a jogászra is, meg a legtöbb komoly, nehéz egyetemre. Ezekre nem csak úgy "elmenni" szokás.)
Szóval szerintem maradj az informatikai vonalon, ha ezt kezdted el, és más ötleted nincs.
próbálj ki dolgokat, aztán hátha.
vannak online pályaválasztó tesztek is, tölts ki ilyeneket, hátha ad támpontot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!