Miért lehet az hogy valaki vért izzadva éri el ugyanazt a célt, ami másnak az ölébe hull és nem is akarta?
Úgy érzem magam mintha nekem mindenért az utolsó vérig küzdenem kéne, fogy az erőm, rondulok is, útközben megtaposnak bajok is érnek, mire végre elértem valamit.
És ugyanaz a valami másoknak meg csak az ölébe hullt.
Legyen az bármi
Amig én nem tudom hány szakitáson magányon megyek túl, meg szűröm a trogereket ismerkedésnél, addig más akit megismert 20 évesen az normalis rendes hű el is veszi.
Vagy kaparok hogy elérjek olyan szintet hogy autot tudjak fenntartani, más meg kap a barátjától.
Vagy amig én albérletben éhezem, más tud venni közöset a barátjával, vagy egy pasi mellett gyűjteni aki eltartja, de csak nekem vannak olyan pasijaim akikkel nem haladok soha előre, de hátra annál inkább.
Én 3 munkahelyet is kipróbálok izzadok, ahol szívatnak, vagy a kollektíva őröl fel, megjárom a munkanelkuli kínszenvedéses életet is mire a 4.végre egy istenes jolfizető hely, ahova mások viszont egyből bekerültek és már évek óta ott vannak az istenes helyen, nem kellett nekik előzményként a poklokat megjárni.
Tehát teljesen ugyanazokat a célokat pl normalis barát férj munkahely kocsi vagy pénz karrier, saját ingatlan, egyesek vért izzadva érik el, mások meg dalolva, könnyedén, vagy nem is akarták ölükbe hullik.
Mi okozhatja azt hol.lehet a hiba abban hogy amig én tönkremegyek egy cél elérése miatt, a cél néha lehetetlennek elerhetetlennek is tűnik, mintha valami egetrengetőre vágynék, másoknak meg megvan lazán ugyanaz a cél mint valami.könnyed aprócska pont az életben?
Nehéz lenne másokat nem észrevenni.
Nezzuk a melot. Kerestem kfoldon munkát. Volt ahol pr.stit akartak belőlem csinálni mert átverés volt a munka, de aztán kulfoldi munkaerő közvetitett normális allasokra de aztán az ki akart velem kezdeni én nem akartam igy kifugatott, aztán kiprobáltam egy helyet szintén kulfoldon 100 k.tel arrébb, de visszahivtak egy másik jobban fizetőre, de az meg becsődolt és ezek után a kálváriák után már nulla forinttal VÉGRE találtam egy jó helyet szállással mindennel.
A munkatársaim meg hogy jőttek ki ugyanoda? Valami is.erősük mondta nekik otthon az állást hondolták miert ne, az úton kocsiban enekelgettek és így kerültek a céghez.
Azaz teljesen ugyanazon a ponton állunk a "karrierben" adottpillanatban.
Én örülhetek annak hogy utkozben nem adták el a szerveimet ők meg dalolva lazán mentek ugyanoda kocsival. Es ugyanott tartunk az életben.
Hogy létezhet ez hogy nekem szi te mindig vergődnöm kell?
Ha 1-1 dolog nem jön össze, az szimplán csak azt jelenti, hogy minden ember más és máshogy él. Ha semmi sem jön össze, akkor benned (is) van a hiba.
Az én seggem alá nem rakott senki semmit, volt pár szar munkahelyem és szar párkapcsolatom, de idővel megtanultam meglátni a lehetőségeket és jól választani. Nem lettem semmiben kiemelkedő, de amiből lehetett, tanultam és ez sokat segített abban, hogy normális életem legyen, normális emberekkel. Olyan nincs, hogy valakit mindenki mindenhol csak szivat és az illető semmiről sem tehet. Ilyen nem létezik.
Mert vannak családok ahol konkrétan nem adhatják le a szintet a gyerekek sem tanulás és társkeresés terén!
Ez van!
Nem az a baj h nem jon ossze.
Hanem ugyanazokért a dolgokért én a poklokat megjárom, másnak meg dalolva van meg UGYANAZ.
Képzelj egy útmenti fán egy almát.
En mondjuk fagyban sárban kúszok, elsüllyedek közben valamelyik árokban, leheg még mi is kell menteni, aztán felmászok megszúr hat helyen a töviseivel saras vagyok és vérzek, MIRE VÉGRE megvan az az alma, mások meg csak arra járnak véletlen és a kosarukba esik és nevetnek.
Ez nem tanulás meg szülői háttér meg miegyéb kérdése.
Tanulatlanabbak szegényebb családból származók vannak sokszor előrébb is.
Ez valami más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!