Van olyan, hogy csak azért utálnak mások, mert jobb vagy náluk és irigyek rád? Ebben az esetben mit tehetek, hogy ne romboljanak le a negatív támadások amiket másoktól csupán azért kapok, hogy lássanak összeomlani?
Munkahelyemen piszkálnak sokat a kollégák például. Nagyon jó kis pozícióm van, szeretem is csinálni, elvagyok magammal, és már vagy százféle módszert kipróbáltak arra, hogy valahogy becsapjanak vagy kellemetlen helyzetbe hozzanak.
Senkinek nem ártottam egyszerűen csak többet dolgoznak nálam nekem jobb a munkaköröm, rettentő irigyek és tönkre akarnak tenni. Mindig mindenkivel kedves vagyok és nyitott. Persze az utóbbi időben sikerült olyan kellemetlen helyzetekbe hozniuk, hogy szólnom kellett miatta. Ezzel rögtön horogra akadtam és már azzal jönnek, hogy konfliktusokat generálok, meg agresszív vagyok.
Totál kamu az egész, nem telik el egy nap úgy, hogy ne provokálnának. Nagyon nehéz elviselni.
Jó pénzt fizetnek és szeretem a munkahelyemet, a főnök is elégedett a munkámmal. Csak a többiek akarnak kitúrni mert rettentő irígyek.
Én meg kb 8 hónapig bírtam de most már lelkileg kezdek összeomlani ettől a sok szeméttől.
Nem tudom mi a technikája annak, hogy ezt sérülés, vagy lelki torzulás, rosszkedv, depresszió nélkül át tudjam élni mert már olyan emberek is belémrúgtak akiktől tényleg soha nem gondoltam volna. Sőt úgy rúgtak belém, hogy színlelt kedvességgel férkőztek a közelembe és amikor bekaptam a horgot kíméletlenül meghúzták. Tudják hol fáj. Nagyon küzdenek ellenem.
De nekem ez a munkahely és ez a pozíció most az életem műve és nem szeretném hagyni, hogy tönkretegyék.
Nem akarok olyan válaszokat hallani, hogy hunyászkodjak meg, pusztuljak el, ássam el magam, meg azt sem, hogy biztos okkal utálnak, meg azt sem, hogy keressek másik munkahelyet. A kérdésemre várom a megoldást.
így lehet egy embert tönkretenni aki jó a szakmájában és senkinek sem árt.
És ez így a legjobb talán.
Amúgy meg amikor kiírtam nem volt még biztos. Utána 9.30-kor írtam a főnöknek mert nem hagyott nyugodni és azt mondta, hogy a következő hetem az utolsó az irodában. Ennyi. Szóval még nem volt biztos amikor kiírtam, de óriási súly esett le a vállamról így.
Nem örülök neki, de valahol örülök is, hogy vége lett és tiszta lappal kezdek majd máshol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!