Miket rontottál a karrieredben az életed során?
Pl. lehet hogy rossz szakmát tanultál, kiderült nem szeretted, vagy hiába tanultad amit szeretsz nem volt rá munka. Vagy a munkahelyeden nem jól teljesítettél ezért kirúgtak, vagy csak szerencsétlenség ért. Bármi, amivel időt vagy energiát pocsékoltál a szemedben és lehetett volna másképp.
Ha tudod konkrétumokat adj meg, és hogy mit érzel iránta.
Én 3 éve tanulok már ki egy online szakmát, de nem látok benne eredményt, ez eléggé elkeserít. Talán később még lesz benne, csak már a motivációm lecsökkent.
Eközben angol újságírással foglalkozhattam volna, amivel régóta lenne munkám home office-ban és azt csinálnám amit szeretek. Fejlesztettem az angolom (angol irodalmat és könyveket olvasok, írok), a tudásomat is a médiáról és írtam is, tehát nem volt pazarlás, mert a szenvedélyem, csak kereshettem vele volna állást, építhettem volna a portfóliómat. De most fogom csak elkezdeni.
Érettségi után építészmérnöki képzésre jelentkeztem, bár már akkor is voltak kétségeim. Az alapokat szerettem (fizika, matek, rajzolás), de a szakmai része egyáltalán nem érdekelt. Erre az első néhány hónap rá is erősített. Mivel úgy voltam fele, felesleges erőltetni, otthagytam a képzést még az első félév vége előtt.
Otthon persze nem fogadták túl jól, elég nagy ribillió kerekedett belőle (sejtettem, hogy ez lesz). Akkor még bűntudatom volt, ma már tudom, hogy nem én voltam a hülye. A döntésemet a mai napig nem bánom. Azóta sok idő eltelt,
7 egyetemi év alatt kitanultam egy másik szakmát, amiben azóta is dolgozom.
A szociális területet választottam, amit nem kellett volna.
Maradtam egy olyan helyen, ami xar, ahelyeet, hogy leléptem volna máshova.
HR alapszak után kezdtem keresgélni és egy csalódás volt, hogy NAGYON nem kapkodnak utánam, csak belépő szintű/asszisztensi állásokat kapnék a szakmámban non-stop gürizésért és kevés pénzért cserébe.
Így utána már szakmán kívül kerestem, végzettséget nem igénylő állásokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!