Valaki végigolvassa a panaszkodásom ?
Komolyan mondom nem bírom már...
25 éves lány vagyok, az első barátom akit mindennél jobban szerettem, meghalt egy balesetben... ennek már 3 éve. Vonatbaleset volt.
Teljesen magamba zárkóztam, alapból sem voltam egy nyitott ember de most már végképp. A drágalátós "barátaim" de még a családom is azzal nyaggat /nyaggatott hogy FELEJTSEM MÁR EL. Lépjek túl rajta meg ilyen hülyeségek.
Az ideg esz meg. Miért kellene elfelejtenem ? Egyáltalán hogy felejthetném el ?
Utálom a férfiak közeledését bárhol, munkahelyen is. Odajönnek hozzám, hogy nagyon tetszem neki és mikor megmondom hogy nem, akkor en egy bekepzelt kva vagyok meg egyebek... holott semmit nem tudnak rólam.
Soha nem felejtem el mikor közölték velem a szülei hogy ő már nincsen többé, szívem szakadt meg...
Mai napig kijárok hozzá a temetőbe és elmondhatatlanul hiányzik.
Aztán jönnek a "saját" sztorik hogy az én uram is meghalt, mégse sajnáltattam magam, meg zárkóztam be... komolyan mondom hogy ilyen érzéketlen tuskó emberek között hogy nem öltem még meg magam.
A családomban konkrétan kihasználtak. Az ösztöndíjamat elvették, mert hogy abból kell venni kaját meg stb. Aha, cigaretta meg alkohol volt az a kaja. A tesóimtól soha semmit nem kértek. Engem mindig lecsesztek hogy en csak kur.válkodni tudok stb... igaz hogy 21 évesen csókoloztam először de mindegy... az apám ha olyan kedve volt akkor megvert ittasan. Elbírt egy 160 magas 50 kilós lánnyal...
Szeretethiányos voltam egész életemben... ő volt az első férfi akit nagyon szerettem és szeretek is a mai napig, ő volt aki megmutatta milyen szeretve lenni. Egy mélységesen jó ember volt, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, mindig mosolygott, megtudott lepni.
Nem gondoltam volna hogy így tud fájni bármi is az életbe, mert tényleg éreztem hogy összeszorul a szívem mikor megtudtam, senkinek sem kívánom ezt, ne élje át senki...
A "barátaim" folyton bulizni hívtak, hogy ne punnyadjak itthon... volt aki azt mondta menjek el, jól "kikormolnak" és megnyugszok. Na itt durrant el az agyam és a falhoz nyomtam az adott leányt, lilulásig szorítottam a fejét. Kiadtam a dühöt magamból, ami felgyülemlett az évek alatt...
Szóval ma már leépítettem minden kapcsolatomat, és rájöttem hogy nekem talán ez a sorsom... de nem baj. Valahogy úgy érzem egyébként hogy ő mindig velem van, soha nem vagyok egyedül :).
S bár ezeket a barátokat leépítettem, a családom a mai napig nem hagy békét... egyszer feszült állapotomban voltam, és a tesóm konkretan megalázott azzal hogy biztos fszhiányom van :(... ezt mindenki előtt, termeszetesen karácsonykor.
Az ünnepeket is utálom már mert semmiről sem szólnak csak a képmutatásról...
Ilyenkor mindig veszek a barátomnak valami kis apróságot amit kiviszek neki... beszélek hozzá.
Az új évet is vele ünneplem meg úgymond... sokszor elképzelem hogy ott van, beszélek hozzá, és válaszolok magamnak, mint ha ő mondta volna 😢.
Lehet szánalmasnak hangzik, de nekem ő volt életem nagy szerelme. S bár sajnos csak 1 évig voltunk együtt, de nekem az egész életet jelentette... valahol úgy érzem nem is akarok más életet, nekem ez nem teher, nem érzem hogy szükségem lenne bárkire is.
Ma már az életem abból áll hogy hazamegyek, takarítok, főzök, videójátékozok, kutyámmal vagyok.
Jól fizető munkám van, így tudtam felvenni hitelt is ami hamarosan lejár, és enyém lesz a ház. Vidéki falusi ház, kicsit romos de majd újítgatok rajta ha letudtam a hitelt.
Persze mikor mondtam hogy elköltözök akkor mindenkinek fontos lettem egyből. Hol ott előtte nem is érdekelt senkit a nyomorom... konkretan mikor sírva fakadtam, akkor megkérdezték hogy mít "rísz", és elmondtam hogy meghalt a barátom, akkor csak annyit mondtak, majd lesz másik...
A barátom családjával mai napig jóban vagyok... ők segítettek be anyagilag egy kicsit hogy eltudjak menekülni otthonról, emiatt örökké hálás leszek nekik. Velük szoktam beszélgetni, de ritkán mert messze laknak...
Most hogy jönnek az ünnepek, már nem érdekel se a család "szeretete" se semmi. Utálom őket.
Az egyetlen szerencsém hogy tényleg olyan szakmát tanultam ami jól fizet, még itthon is.
Persze karácsonyfát most is díszítek, és halászlét is szoktam főzni, sütni is szoktam mézeskalácsot , kutyám is nagyon szereti, és a barátomnak is szoktam vinni😊. Most egy kis plüssmacit vettem a barátomnak karácsony alkalmából, illetve magamat is megleptem pár új holmival :)
Tudom hogy ez anonim oldal és talán senkit nem érdekel ez a dolog, de nekem nagyon jól esett leírnom amit érzek...
Köszönöm annak aki végigolvassa, és kellemes ünnepeket mindenkinek😊☃️❄️
Tudom, hogy nem a témával kapcsolatba írok, de csak egy jó tanácsot szeretnék adni. A kutyádnak ne adj mézeskalácsot, ugyanis a kutya egy ragadozó állat, a mézeskalácsot semmi értelme megennie. Én kutyáim mindent otthagynak, ami zöldség meg ilyenek, nincs olyan, hogy az almacsutkát odaadom nekik mert nem eszik meg. Tudom, te kutyusod, te eteted, te sétáltatod, csak gondoltam elmondom, hogy nekik nincs szükségük mindenre, amit az emberek esznek.
Egyébként nagyon sajnálom azt, ami a barátoddal történt, rendesen kicseszett veled az élet... És én még azt hittem, hogy én vagyok a legnagyobb szarban. De te egy igazi hős vagy, hogy még ezek után is bírsz élni. Kitartást neked, és persze nagyon boldog életet😇❤
"Nem láttam még vadat, mely szánná magát.
A madár fagyottan zuhan le az ágról,
de sosem gondolt rá, hogy sajnálja magát."
Fogadd el a múltat és hass a jelenre, hogy a jövőd boldog legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!