Miért nem korlátozzák a dohányosokat kicsit jobban?
Ennek én is örülnék.
A világ egyik legnagyobb baromságának tartom a dohányzást, az én fejembe (nem dohányzóként) nem fér bele, hogy ezt a büdös sz.rt szívja "mindenki", de olyan szempontból nem érdekel, hogy ha egy felnőtt ember dohányzik, az az ő szervezete, ő döntése, ő pénze, csináljon, amit akar, nem ítélek el emiatt senkit, nekem is vannak dohányzó ismerőseim is, csak az a bajom ezzel, hogy nem lehet úgy csinálni, hogy másokra semennyire ne legyen hatással. Azok, akik tudatosan figyelnek dohányosként azokra, akik nem dohányoznak, ne vegyék ezt magukra, de sokan sz.rnak ebbe bele. De ha még valaki figyel, akkor sem mindig megoldható, hogy a másikra ne legyen hatással.
Például milliószor előfordult már velem, főleg nyáron, hogy nyitnám ki az ablakot, hogy végre egy kis friss levegőt beengedjek, erre tömény dohányszag áramlik be és csukhatom be. Joga van a szomszédnak a dohányzáshoz, a saját erkélyén csinálja, nem tilthatom meg neki, de átjön hozzám is és nem tudok szellőztetni miatta. Néha a fürdőszobában is cigiszagot érzek, az is a szomszédtól jöhet valahogy át, mert én nem dohányzom. Az után is minden egyes alkalommal a pofámba fújja minimum egy ember a füstöt, folyton azt kell szagolnom. Megyek az egyetemre, megyek be a kapun, ott állnak egy csomóan, dohányoznak, akkor is meg lehet fulladni, amikor beérek vagy a campuson végigmegyek. Buszmegállókban, villamosmegállókban is folyton cigiznek.
Vagy pl ott van anyám, akinek a kolléganője cigizik az IRODÁBAN és anyám állandóan fuldokol a konyhában, mások meg a lépcsőházban dohányoznak, azt mondja, ott is meg lehet fulladni, olyan büdös van. Nem szabadna beltéren dohányozni, de mit érdekli őket, ha a főnök azt csinálja, ők is...
Annak örülök, hogy kávézókban, éttermekben bent nem lehet dohányozni, de nyáron is milliószor előfordult, hogy kiültünk, hiába nem dohányos asztalhoz, a szél odahozta, nekem meg elmegy az étvágyam tőle, annyira gyűlölöm a szagát.
Annyira elkeserítő ez az egész, jó lenne tényleg szigorúbb szabályokkal tenni ellene valamit. Olyat is nem egyszer láttam már, hogy mondjuk egy pasas szállt le a villamosról és még mielőtt kiszállt volna, berakta a szájába a cigit, a kezében volt az öngyújtó és amint kilépett, már gyújtott is rá. Gimiben egy osztálytársam szintén ezt csinálta, mentünk ki a kapun, már ott a szájában volt a cigi. Meg hogy már sokszor általános iskolások is ezt a sz.rt szívják.
A 8. hozzászólással kapcsolatban azt gondolom, hogy baromságokra mindig van pénz, de akkor miért nem lehet megoldani a megállók köztéri kamerával védelmét. Közbiztonságilag is indokolt sajnos és szabálykövető magatartás ellenőrzésére is alkalmas egy ugyanazon kamera! És ahogyan gépjárművezetőt lehet visszamenőlegesen büntetni kamera felvétel alapján, úgy a tiltott helyen dohányzást is lehet szankcionálni - mondjuk négyzetesen emelkedő tarifákkal. -Ha valakinek olyan jól megy, hogy a cigarettát ki tudja gazdálkodni ÉS még a szabálysértés sem izgatja, akkor váljon csak hasznos bevételi forrásává a szabálysértésnek helyszínéül szolgáló kerületnek!
Nem tudom, miként reagálnák le helyi szenvedélybetegek, ha bevezetnék ugyanazt, mint nem olyan régen Új-Zélandon: Ott a 2009. után születetteknek egységesen tilos ezen túl a dohányzás! És teljesen jogos észérv, hogy a dohányzás által generált vagy a betegségek dohányzás általi felgyorsulásának, eldurvulásának következményeire sajnálja az adott kormány a kidobott pénzt! PONT!
Szerintem nem kellene kiprovokálni azt, hogy Magyarország is eljusson ide, - egyszerűbb lenne kulturáltan hódolni a szenvedélynek!
Azért páran túllihegik szerintem. Én például nem dohányzom, de nem vettem észre hogy ekkora problémát kéne okozzon a mindennapokban mások dohányzása. Budapesten élek pedig, most hirtelen azt sem tudom megmondani mikor láttam utoljára megállóban dohányzó embert, vagy mikor fújták volna a pofámba a füstöt ahol legalábbis én járok nem igazán jellemző. A fiatalabb korosztály körében már eleve kevesebb a dohányos, szerencsére csökkenő tendenciát mutat a jelenség. Arra emlékszem, hogy egyszer a vékony járdán valamelyik úgy hadonászott cigivel a kezében, hogy rá kellett szólnom figyeljen már oda mert majdnem kiégette a ruhámat. Hogy emiatt ne lehetne szellőztetni, hát biztos nem egyforma távolságra vannak az erkélyek, meg biztos van akinek mindig pont akkor dohányzik a szomszédja és lehet nem elég kifinomult a szaglásom de nem igazán tűnt fel hogy állandóan a cigiszag terjedne be a dohányosok miatt. Az igen hogy télen ha dohányoznak, ha nem gyakran a szmogos, füstös bűz dől be nem éppen a friss levegő.
A betiltása nem reális, ha otthon és közterületen sem lehet sehol dohányozni akkor gyakorlatilag ugyanúgy betiltod. A jelenlegi szabályozás mellett szerintem azért alapvetően lehetne létezni egymás mellett.
Az már inkább kultúra kérdése hogy egyesek teljesen antiszociális módon szarnak minden jogszabályra és közösségi normára.
Ez a feltűnő kisebbség inkább mint a többség. A legtöbb nem sok vizet zavar. Ezért nem kell a lincshangulatot csinálni kedves 5-ös, gyerekkori traumáiddal inkább pszichoterápiára kéne járni. Tudod a hozzád hasonló frusztrált embereket ha nem léteznének dohányosok akkor valami más zavarja hasonló intenzitással. A közösségi létből fakadóan bizonyos fokú zavarást tűrnünk kell, ahogy másoknak is el kell tűrniük tőlünk. Nem lehet mindent jogilag tiltani ‘zavar’ alapon. Az emberek minden szarra a jogtól várjàk a megoldást mert nem képesek egymás mellett létezni, kommunikálni.
Égjetek ki, Skandináviában néhány épületen belül van kis dohányzófülke, ahová bemész, van benn egy páraelszívóhoz hasonló valami, ami kiszívja a füstöt elviveg, de nem túl hatékony, meg ugye nyitogatják az emberek az ajtót, szóval bizony füstös lesz a környéke. Senki nem vágott le emiatt ilyen hisztit, mint itt, ahol csak nyílt téren szabad bagarellózni.
Amúgy hova akarjátok még korlátozni őket? Ha az utcán szívja az a baj, mert "jaj a pofámba fújta a füstöt", ha az erkélyén, az, mert nem lehet szellőztetni, ha a lakásában, akkor az, hogy átjön a wc-ben az erkélyen. Mindenki csinál olyasmit, ami másokat zavar, én is, ti is. Attól semmi bajunk nem lesz, hogy elsétál mellettünk egy dohányos, és 5 másodpercig belélegezzük a füstjét, ennyi erővel akkor tiltsuk be a hetes buszt is, az is az orrunk alá pöfékel.
Én nem dohányzok, de baszdki, az itt kommentelők nagy részére ráférne egy szál cigi, attól lehet lenyugodnátok aztán nem lennétek ilyen hisztis pinák.
Senkit nem érdekel, hogy Skandináviában mi folyik, itt viszont - a nagyon ritka kivételtől eltekintve - a dohányosok legtöbbje neveletlen, nincs benne empátia, fogalma nincs a dohányzás kultúrájáról, csak a bagó parázslik a büdös szájában!
Nem kell megmagyarázni, hogy mi van Skandináviában, mert én is dohányoztam eléggé hosszú időn keresztül és soha nem volt senkivel konfliktusom abból, hogy hódolok ennek a szenvedélynek. Ez azért volt, mert mindig tudtam, hogy az éppen adott környezetben meddig lehet elmenni anélkül, hogy bárkinek az érdekeit is sértem, miközben el tudtam érni a célomat.
Nem kerül például pénzbe megkérdezni társaságban azt, hogy zavar-e valakit a dohányzás, - mondjuk ez még akkor volt, amikor még nem volt tiltva a zárt térben dohányzás, - de akkor sem sértődtem meg, hogy ha megkértek, hogy ne dohányozzak itt vagy ott. Megkérdeztem hol lehet, - elmondták, megértettem és oda mentem dohányozni, - de volt, hogy egyáltalán nem lehetett - és ekkor sem húztam a pofámat meg csináltam a műbalhét, hanem kivártam az alkalmat, amikor már lehetett (akár máshol)! És amikor végeztem, kulturáltan hagytam ott a dohányzó helyet (nyilván ahol erre adottak voltak a körülmények), - nem úgy mint számos füstölgő csimpánz a jelzőlámpáknál, kidobálva a parázsló cigit a kocsiból vagy ott ajtót nyitva és kiborítva a hamutányért! -Érzek néha ingert arra, hogy kirángassak egyet-egyet közülük a kocsiból és feltöröljem az arcával a művét, - de akkor megint én lennék a rossz, ráadásul egy normális emberért kevesebbet kapnék... NEM KERÜL SENKINEK PÉNZBE, hogy emberként viselkedik - és ez nem csak a dohányosokra vonatkozik, de most róluk van szó!
A dohányosok legtöbbje amúgy full chill. Csak azt, ha valaki kulturáltan dohányzik, nem veszed észre, mert az a normális. Ha valakinek a büdös füstje 3 másodpercre rámegy a szent testedre, azt meg észreveszed, mert zavaró.
Én ezt a vergődést tiltanám be, az ilyen Karenek rossz hatással vannak a mentális egészségemre. A dohányosokat kb. leszarom. A 16-os válaszolót, meg a többi vinnyogva hisztériázót kéne már betiltani :D
Az nem Karenség ha valaki taplósága zavar.
Ne kelljen már mindent elnéznem a másiknak a saját határaim feladásával.
Nehogy már ne lehessen kimondani ha valami zavar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!