Van értelme rosszban lenni másokkal?

Mit értünk "rosszban lenni" alatt?

Ha minden ember determinált, akkor determináltak vagyunk arra is, hogy úgy érezzük nem akarunk jóban lenni valakivel, ellenségesen viselkedjünk vele szemben. Milyen alapon nem tűröd tehát, hogy ellenségesek legyenek veled, ha sem magadat sem a bűnözőt nem tartod felelősnek bármilyen elítélhetőnek tekintett cselekedetért, hanem úgy véled ezek törvényszerű jelenségek amit csak elfogadni lehet és megértést kell tanúsítani. Hiszen ahogy az okozati lánc egyeseket a bűnözésre visz, másokat nem, ugyanúgy egyeseket elvezethet a te nézeteidhez, másokat pedig más szemléletmódhoz. Ez így nagy ellentmondás. Végső soron ahogy neked lehet értelme, nem tűrni mások ellenséges viselkedését, ugyanúgy másoknak lehet értelme nem tűrni a te viselkedésed. Hiszen igényelheted imperative, hogy mások úgy lássanak amilyen te valójában vagy, de ez nem egy objektíve létező dolog. Neked lehet egy énképed, de ez nem teljesen azonos, sőt markánsan eltérő lehet attól ahogy mások észlelnek téged, aki te vagy nekik.

3: Nem én írtam mindkét választ.

Arra akartam rávilágítani, ha abszolút determinista vagy akkor felesleges az értelmet keresni mások attitűdjében. Azért tesz így mert csak. Pontosabban mert az adott pillanatban a körülmények, a múltbéli okok erre determinálják. Ha erre determinált akkor viszont nem kérdőjelezhető, miért ilyen. Amennyiben úgy gondolod mégsem, hanem ez egy akaratunk által megváltoztatható, elkerülhető állapot akkor viszont nem vagyunk teljes mértékben determinálta és számonkérhető felelősséggel is tartozunk.

Hogy mi a racionális az pedig nem egy objektív mérce, mások a céljaink, értékeink ennek tükrében más lesz a racionális döntés, az emocionális háttér pedig nem zárja ki a racionalitást. Ha az a felfogásom hogy felelősséggel bír valaki az emberölésért, akkor gondolhatom azt hogy a haragom jogszerű. Ha azt vallom minden determinisztikus ok-okozati láncolatból áll, akkor is. Ha az ő gyilkossága csak egy okozat, akkor az én haragom is az. Ha egyszer felgyúlt bennem akkor erre voltam determinálva, és ahogy nekem el kellett szenvednem a tette következményeit, úgy neki is el kell szenvednie tettének a rá visszaható következményeit.

Akkor viszont nem vagy abszolút determinista.

Nem keverem össze, egyszerűen azt állítom egy abszolút determinált világban felesleges az értelmét keresni. Ha ledobom a 10.-ről a 20 kg-os súlyzót és elkezd lefelé zuhanni annak oka van, értelmét a zuhanásának hiába keresem egyszerűen csak engedelmeskedik a törvényszerűségeknek.

Ha egyáltalán nem szabad akaratodból változtatsz valamin, akkor csak erre determináltak a körülmények. Ez azt is jelenti, hogy mások akármennyire akarják ha nincsenek erre determinálva, nem tudnak változtatni.

Az ösztönös és a célravezető nem zárja ki egymást. Rengeteg ösztönös cselekedetünk, pont azért ösztönös mert célravezető a túlélés tekintetében.

Ha minden kötött akkor inkább csak magyarázatot lehet adni a haragra. Mivel az ember és evolúciós ősei társas lények voltak, részben valószínűleg ezzel áll összefüggésben. Hogy érzelmeket nyilvánítunk ki, az is a kommunikáció egy formája. A megfelelő fejlődéshez pedig szükségünk van erre az emocionális inputra is. Ha ez különösen a gyerekkori kritikus periódusban elmarad akkor az egész életre szóló mentális sérülésekkel járhat, egyszerűen érzelmileg, szociálisan nem fog megfelelően funkcionálni az illető. Tehát nem csak magunk miatt, hanem a társas tanulás miatt is szükségünk van erre. A kifejezett érzelmekből tanulom meg hogy az adott viselkedést a közösség bünteti, vagy jutalmazza, ezt lehet vagy nem lehet. Ez is a szabályozás egy eszköze, hogy hé! szerintem gáz vagy, ezt lehet nem így kéne/kellett volna csinálnod, és ezért én most a kifejezett haragommal, rosszallásommal büntetlek és azt várom hogy ez hatással legyen rád. Aztán lehet nincs igaza, vagy csak részben, de valamit vár tőle. Az ősidőkben a kisközösségekben, amikor a túlélésed azon múlt hogy a csoportban maradhass ez rendkívül fontos volt. Nem akartad megvárni hogy a perifériára kerülj, száműzzenek, kivégezzenek, hanem ha úgy érezted mindenkit magadra haragítottál valamivel akkor megpróbáltad másképp csinálni a dolgokat. Ez ma sincs annyira másképp, rengeteg dolog múlik a szociális hálódon. A büntetőjog az egy végső eszköz, nem lehet mindenért büntetőeljárást indítani. De nem tudom hallottál-e a bírói vagy ügyészi megrovásról. Kisebb súlyú bűncselekmények esetén megindul az eljárás, büntetést vagy más büntetőjogi intézkedést lehetne alkalmazni, de azt mondja a hatóság hogy ez az ember büntetlen előéletű, egyébként jól szocializált, együttműködő csak pl. rossz társaságba keveredett, ezért az eljárást megszüntetem annyival hogy irgum-burgum ezt többet ne csináld mert baj lesz. Mert bízunk benne, -és az esetek nagy részében tényleg így is van- hogy egy többé-kevésbé megfelelően szocializált embernek ez a rosszallás elég, mert a hatóságok elé kerülve azért megijed, fél, még azt megbánja amit nem követett el, és úgy van utána hogy hát ezt soha többet.

A harag, de ugyanúgy a dicséret is a társas létezés velejárója egy teljesen legitim eszköz arra hogy a közösség vagy az egyén az elvárásait a közösség más tagjaival szemben érvényesítse, vagy annak hangot adjon. Az érzelmeket pedig ebben nem lehet megkerülni, az empátia is a megtapasztalt érzelmeken alapszik, és a képességen hogy átéljük azt amit mások élhetnek át, vagy feltételezzük hogy mások átélnek. A hideg racionalitás, logikai érvelés kevés. Egy pszichopata potenciálisan képes arra, hogy felfogja logikusan X dologgal mi lehet a baj, de tényleges beépült érzelmi, morális korlátok híján ez kimagasló bűnözéshez vezet. Mert hiába fogom fel, ha arra azt mondom, hogy "és akkor mi van?"