Hogy lehet elfogadni az idősödést, hogy kezd megváltozni az arc meg a test?

Nem kell erre rágörcsölni.

Minden kornak megvan a szépsege és előnyei is.

Ha ezen szorongsz attól még nem fog megállni a folyamat....

Én 45 eves korom korom körül éreztem magam a legjobban.

Nőként. Karrier, önelfogadás, erőnlét stb szempontbólnis. Gyerekek addigra felnőttek, volt idő magamra is.

40 éves nő vagyok, az öregedés nem látszik rajtam, fiatalabbnak is szoktak mondani.

Nekem azt volt nehéz elfogadom, hogy gimis és fősulis koromban az arcom nagyon kis helyes, szép volt, bájos, szabályos, tetszettek magamnak és valahol 26 éves korom után olyan más lett, megváltozott, meg nyúlt, egyáltalán nem tartom már szépnek az arcom. Semmi beavatkozásra nincs szükségem de már nem szeretem ha készül kép rólam, annyira fura. Nyilván másnak nem, de én emlékszem a szép fiatalkori arcomra.

5

De, öregszel.

Amit 4-es ír, az nagyon sok nőnél igaz, és észrevehető!

Olyan 26 meg 30 között eltűnik a nők arcáról az un. fiatalkori "báj", nem csúnyák lesznek, csak mások, megváltoznak, élesebbek lesznek az arcvonások. Sokan csak tényleg úgy veszik észre, ha megnézik a fiatalkori(bb) képeiket. Sajnos ezt el kell fogadni.

7

Én is ezt látom magamon és ijesztő. :(

Pedig 24 éves koromban még elkérték a személyimet alkohol vásárlásakor.

30N

Valójában ez egy ördögi kör. Sok ember csak vakarja a seggét egy életen keresztül és nem használja ki az időt. Ezeket az embereket szanaszét frusztrálja az idő múlása, egyszerűen belebetegszenek, hogy azok a csekély javak, amik a fiatalsággal járnak (mint a lehetőségek, alacsonyabb társadalmi elvárások, meglévő, de még nem fejlesztett potenciálok), elvesznek. Ezeket mindenki elveszti idővel, csak az nem, aki időben elkezd kapaszkodni néhányba és igyekszik fejleszteni, fenntartani azt, ami az élete kezdetén megadatott neki vagy útjába került.

Na és ezek a rém frusztrált emberek elkezdik enni a többit is. Azt is, aki nem frusztrált, hisz kihozta az időből, amit lehetett és örül annak, amit sikerült neki fenntartania, megteremtenie. De mivel a többi frusztrált semmirekellő vészmadárkodása és vergődése frusztrálja ezeket az embereket is, így szép lassan eljutunk oda, hogy a társadalom fetisizálja a többség egyetlen értékét, a fiatalságot és köpköd az idősödésre és az idősekre, akik képviselhetnek értéket, de már nem alanyi jogon.

Én elég naivan értem bele a megszégyenítős korba és nem értettem, hogy emberek miért veszik magukra és miért ragasztják egymásra ezt a sok szart. Aztán szép lassan összeállt a kép. Nekem azért nem jelentett gondot az idő múlása, mert abba a csapatba tartozom, aki időben kapcsolt. Innentől már csak arra kellett figyelnem, hogy ne tudjon senki a saját frusztrációjával ártani az énképemnek.

A kor nem erény, de amit az ember az alatt a rengeteg idő alatt elérhet, amíg eljut az adott korba, simán lehet az és sokkal drágább, mint a fiatalság. A tudás, a vagyon, az emlékek, a kapcsolatok, a fiatalosság és a fiatalosan tartott elme és test sokkal nagyobb erény, mint a fiatalság önmagában.

#6

Ki mondta, hogy nem? A különbség köztünk az, hogy én nem adom meg azt az örömet senkinek, hogy életem kétharmadát (30 éves korom után) rettegésben, szomorúságban és magam temetésével töltsem, mint egyesek.

Öregszem, de veletek ellentétben nekem nincsenek emiatt negatív gondolataim. Én örülök, hogy eljutottam ide és itt lehetek, ilyen lehetek. Én szeretem a felnőtt énem, attól törnék össze, ha egy napon arra kelnék, hogy ismét végzős gimis vagyok. K*rvaszar lenne újra eljutni megint egy élhető pontra onnan.