Akinek gyümölcs, növény vagy virágneve van - szereted a neved? Ért bármilyen kellemetlenség miatta?
Nekem Dália a nevem (megváltoztattam, én adtam magamnak), nem ért soha semmi kellemetlenség miatta, pedig már több mint 13 éve viselem. Sokszor megdicsérik, hogy szép, de ezt leginkább annak tudom be, hogy ritka ezért mondják rá ezt hirtelen. Én jó döntésnek tartom, hogy ezt a nevet adtam magam, tudok vele azonosulni, illik hozzám.
Szerintem semmi hátrány nem éri az ilyen veű gyerekeket, pl. a Virág névre sem hallottam még, hogy bárki negatívat mondott volna. Ha nem Banánvirág kategória az a név akkor nem fogja a gyereket emiatt atrocitás érni, ha pedig csúfolódni akarnak akkor az Annát is lehet csúfolni, nem ezen fog múlni.
28/N
Boglárka vagyok-kedveskedésből, gúnyolódásból, illetve szimpla beszédhibából hívtak már Bogárkának.
Illetve becéztek olyan módokon, amit nem szeretek.
Szerintem a nevemmel olyan baj van, hogy túl hosszú és kicsinyítőképzős+ ugye virág, lepke név, így jobban illene egy szép, vékony, szerény, csendesebb lányhoz, mint hozzám. Valahogy túl fiúsnak és otrombának érzem magam hozzá.
Ugyanakkor már mindenkinek Bogi vagyok és annyira nem utálom és nincs olyan név, amit így nagyon magaménak éreznék ehelyett.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!