Miért gondolok mostanában mindig az elmúlásra, arra, milyen lesz egyszer a szüleim nélkül? Más is van így?

Alapból egy nagyon vidám, jókedvű, pozitív srác vagyok, de az elmúlt időben egyre gyakrabban gondolok arra, hogy milyen lesz, ha már majd nem élnek a szüleim, esetleg egy tesóm...

4-en vagyunk testvérek és remélem, hogy mindegyikünk megéli az időskort, de azt is remélem, hogy majd én halok meg közülünk elsőként, mert a többiek halálát nem tudnám elviselni. A szüleimmel ugyanezt érzem, képtelen leszek elviselni, ha egyszer meghalnak. Egyszerűen nagyon hiányozna, ha nem tudnék velük megbeszélni valamit, megmutatni majd, milyen házat fogok építeni, apukámmal kocsikázni, anyukámmal kertészkedni...

A szüleim egyébként fiatalok még, 48 évesek és egészségesek is. De pl. az anyukámmal a múltkor beszéltük, hogy mit tegyünk a kipusztuló sövény helyére, én mondtam hogy egy másik sövényt, de ő azt mondta, hogy azt azért nem szeretne, mert ez is 15 év volt, mire megnőtt és az túl sok idő, mert pl. neki mindkét szülője 69 évesen hunyt el, szóval nem lehet tudni. És azóta nagyon azt érzem, hogy rohan az idő, az élet nagyon rövid, és ha egyszer elmennek a szüleim, azt nem fogom túlélni. Meg úgy érzem, mintha most egy kicsit többet öregedtek volna, mint eddig, apukám is már szokta mondani, hogy már ő is érzi, hogy hamar elfárad és már érti, hogy az öregek miért inkább pihenni szeretnének sokszor, mint valamit csinálni. De közben neki is van sok terve, mindig kirándulunk, eladó nyaralót nézeget..., szóval a szüleim egyáltalán nem csak otthon ülnek.

Egyébként már október óta külföldre járok egyetemre, de hétvégente hazamegyek és szoktunk legalább heti egyszer telefonálni is. Az ikertestvéremmel vagyok itt, szóval nem egyedül.

Egyébként vallásos vagyok, szóval hiszek a halál utáni életben, de az elválás akkor sem menne.

Közben meg már egyre önállóbb is vagyok, tele tervvel és várom a jövőt is.

Miért gondolok mostanában mindig erre? Mit lehet ez ellen tenni? Hogy tudnék csak a mában élni? Ha meghallok egy kicsit régebbi zenét, már az jut eszembe, hogy az is milyen rég volt, ha egy szomorú számot hallok, ki is kapcsolom, mert nem akarom elsírni magam.

A kérdés kiírása közben is elsírtam magam és tudom, hogy ez gáz egy 20 éves férfiútól.