A Covid és az Ukrajnai háború miatt nem tudom hogyan tovább. Vannak még így mások is?
Évekig dolgoztam külföldön, spóroltam kemény munkával hogy annyit összeszedjek amennyi elég egy normális élethez Magyarországon (kocsi, teljes házfelújítás, stb). Most viszont ez a tetves infláció, az árak elszabadulása, illetve a bizonytalanság nagyon betett. Továbbá elég negatívan látom az utóbbi 2-3 évet, és úgy vélem ez már csak rosszabb lesz. Halvány lila gőzöm sincs hogy megvalósítsam-e eredeti terveimet otthon vagy maradjak a fenekemen kint. Ami nagyon fájna mert teljesen mást terveztem már erre az időszakra. Egyszerűen "nem merem" meghozni a döntést hogy akkor ennyi volt és irány haza, mivel ki tudja milyen lesz a következő pár év: még nagyobb infláció, olaj/gáz hiány, elszegényedés, tömeges munkanélküliség, stb. Természetesen azért itt is roszabbodik a helyzet de közel nem annyira mint Magyarországon.
Mindeközben kint sem szeretnék maradni végleg mert ez nem az én hazám, nem tudnék végleg letelepedni.
Nem várom senkitől sem a megváltást, de kíváncsi lennék van-e más is ilyen helyzetben, hogyan látjátok ezt az egészet!? Mert ha hazamegyek és rosszul sülnek el a dolgok, sok-sok év munkája megy a levesbe.
Nagyon rossz hogy ennyire bizonytalan a lét manapság és az embereket ekkora bizonytalanságban tartják a politikusok és egyéb állatfajták.
F37










Én se fűzök szép reményeket, de egyenlőre várni kell.Alapra biztos meglesz a gáz és olaj, szórakozasra meg luxusra viszont a közeljövőben már nem nagyon számíthatunk.Legalább is nekem ez a véleményem.Allítólag mar felröppent a hír ,hogy szeptembertől megint megindul a covid mánia.Kíváncsi leszek rá ,hogy most melyik országok lesznek megint behülyülve ettől a hazugságtól.
Ténylek kíváncsi leszek , ha a keleti országok nem covidoznak ,azt jelenti ,hogy lassan de biztosan megint kettőbe szakad európa a közeljövőben.Természetesen ez az én véleményem.Menekültek folyamatosan özönlenek be nyugatra.Ezt onnan tudom ,h van ismerősöm aki ezzel foglakozik.Most jelenleg tán hotvatoktól Olaszországon át mennek befelé köteg pénzekkel.Úgy ,hogy itt szerintem a menekültekkel is nagy gond lesz, nem csak az olajjal meg a munkahelyekkel.

























Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!