Ha valakit nagyon sújtotta az élet lehet egoista?

Az egoizmus és a depresszió/depresszióhoz közeli állapot olyan, hogy nagyon könnyű összekeverni a kettőt, még annak is, aki benne van.

Az ember agya is olyan mint más szerve vagy testrésze. Gondolj bele, ha felraknak egy fogszabályzót, az első heted arról szól, hogy tiszta seb a szád, nem bírsz rágni, fáj itt, húz ott és ezt folyamatosan érzed, majd szépen elmúlik.

Az elméd is ilyen. Nem tudtad feldolgozni a sérelmeket, fájnak és érzed a fájdalmat, mert ember vagy.

Természetes, hogy akkor nem vagyunk jól, többet törődünk a fájdalmukkal sérelmeinkkel, hiszen nem kellemes, ugyanúgy a fogszabályzónál és ugyanúgy a lelki bajoknál, a tested jelez, hogy most nem vagyok jól, de jobban leszek, ez egy folyamat a gyógyulás felé. Például sokan mondják, hogy jó, ha kibeszéled amikor olya dolog történik veled ami fájdalmat okoz. Ez is hasonló.

Vagy gondolj bele, ha 39 fokos lázad van, akkor te egoista vagy azért, mert nem törődsz másokkal, csak fekszel és az az egyetlen dolog ami benned van, hogy szétszakad a fejed és lehányod magad mindjárt?

Az más kérdés, hogy nem minden ember reagál úgy ilyen szituációkban.

Ott van a fogszabályzós példám, van aki 4 nap után már eszik rendesen, van aki 2 hétig is elszenved vele, midnenkinek más a fájdalomköszübe, mindenki másképp éli meg.

Ugyanúgy van aki minden lelki dolgot hamar feldolgoz van aki évekig elrágódik.

Velem októberben történt, hogy valami, hü.lyeséget tettem, másoknak is kárt okoztam, akaratomon kívül. Még januárban is sírtam miatta és akkor döntöttem úgy, hogy most már ideje összeszednem magam. Januárban lekapcsoltam magam a közösségi portálokról és kicsit visszavonultam, és kb 2 hónapig dolgoztam azon, hogy kilábaljak abból az állapotból amibe kerültem, láncszerűen visszavezettem, hogy miből gyökerezett ki a lelkiállapotom ami arra késztetett amit tettem és elég meglepő eredmény volt, utána azon dolgoztam, hogy hogyan fogadjam el azt, ha valami nem úgy sikerül, ahogy akartam, hogyan fogadjam el, hogy ha bakizok s hogyan legyek pozitívabb.

Hát most sem hányok cigánykereket, ha eszembe jut, amit tettem, de távol állok attól az állapottól amikor naponta többször vígasztalhatatlanul zokogtam és ostoroztam magam.

A rokonom meg értetlenül állt előtte, mert ő azt mondta, hogy kb 5 perc múlva el is felejtette volna az egészet és ez így is van, ha megsértik, felhív, elmondja nekem, hogy ez történt vele, ez rosszul esett neki, vagy azt csinálta és úgy látszik rosszul sült el, aztán el is felejti és éli tovább az életét.

Szóval nem vagyunk egyformák.

És külső szemlélőként én is tűnhettem akár egoistának, hogy ennyit törődök magammal, hogy ennyire belemerülök ebbe, hogy nem segítek másokon, nem törődök másokkal, sak ezt mantrázom, hogy rossz vagyok, mert rosszat tettem, de nem voltam egoista. Csupán egy valaki voltam, aki lelkileg összeomlott és nem tudott másokkal törődni, mert a saját fájdalma abban az időszakban olyan erős volt, ami ezt ellehetlenítette neki.