A minap egy barátommal beszéltem. Tényleg szánalmas ahogy élek és amit csinálok?

Lelki gondozó... Ilyen szakma nem létezik! Vagyis van: pszichológusnak hívják!

A világ nem így működik sajnos, hogy a jó emberek jóságát megfizetik! A munkaerőpiacot a papírok érdeklik, a referenciák, hogy te értesz valamihez!

Mondhatod azt egy munkahelyen, hogy 20 évig ápoltad valakidet, senkit nem fog érdekelni!

Szomorú, de a világ nem ilyen egyszerű, mint a hetes gondolja...

Hivatásos lelkigondozókat ismerek, csak HIÁNYSZAKMA ebben az országban. (Nagy munkaerőhiánnyal küzdenek ott, ahol ismerem őket. Majd megszakadnak alig páran...)

Én sem vesztem el teljesen édesanyám halála után. Visszalendültem nagyon hamar viszonylag (alig 2 év alatt visszazökkentem a 2005-ben tanult álláskeresési technikákba,) akármilyen nagy kiesés volt a 13 év.

Nem pont szánalmasnak mondanám, de elég szomorú életed lehet szerintem. Mármint ez nem a te hibád, inkább a családodé szerintem.

Értem, hogy a nagyszüleid idősek és segítségre van szükségük, de nekem az egészből kb. az jön le, mintha azért neveltek volna fel, hogy utána te legyél az ápolójuk. Nem mondom, hogy rossz emberek, de én biztos rosszul érezném magam, ha a fiatal unokám ápolna és emiatt nem tudna tanulni, dolgozni, élni, nem lenne ideje saját magára. Tudom, hogy kegyetlenül hangozhat, de mi van, ha valamelyikük elél még vagy 20-30 évig (vagy tovább), akkor addig fogod gondozni? Aztán ha végül mindketten meghalnak és munkába próbálnál állni, nem fogsz tudni normálisan fizető állást találni, mert azt látják a munkáltatók, hogy 18 és 35 éves korod között nem dolgoztál, vagy nagyon max. ilyen pár hetes munkaviszonyaid voltak, aztán minden munkahelyet ott hagytál?

Meg hogy lesz így párkapcsolatod, hogy akarsz saját életet? Nem tudom, a gyerek-témával hogy állsz, de pl. ha teherbe esnél pár év múlva, majd oda szülnéd a nagyszüleid mellé a gyereket és már 3 ember pelenkáját kéne cserélgetned, meg 3 emberre kéne vigyáznod?

Esetleg részmunkaidőben elmehetsz dolgozni, de gondolom akkor is fájna a szíved, hogy mi lesz a nagyszüleiddel?

Hidd el, most jelenleg én is hasonlóképpen vagyok a nagymamámmal. Részmunkaidős vagyok és kilátás van arra, hogy teljes időben foglalkoztassanak idővel.

Vagy esetleg önkéntes munkában, ahol PAPÍRT ADNAK arról, hogy milyen SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSEN mész keresztül, mialatt felelősséget bíznak rád.

Ezalatt olyan kapcsolati hálót építenél, ahonnan talán esélyes, hogy talán meg tudsz bízni néhány embert azzal, hogy nézzenek rá naponta legalább tíz percre a nagyszüleidre vagy valamilyen hír legyen oda-vissza egymásról.

Telefonon biztosan megoldható lenne. (Létezik sms, üzenetrögzítő, miegymás...)

Én korábban egyházi körökben találtam ÉLETMEGHOSSZABBÍTÓ támogatásra, mialatt édesanyámat ápoltam (temérdek ÉLETMENTŐ gyógyszert nem tudtam volna kiváltani.) A mai napig hálás vagyok nekik...

12-es válaszoló voltam.

Ja, még elfelejtettem mondani a családsegítő szolgálatot.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai is tudnak segíteni bizonyos mértékig. Akár házhoz kiszállással is, mint az előbbi hivatalok dolgozói.

Előző válaszoló voltam.

Nem olvastam az előző válaszolókat, csak segíteni akarok neked ezért írok.

Egyáltalán nem szánalmas az amit csinálsz, inkább nagyon szép tőled, hogy így törődsz velük. De azt neked is tudnod kell, hogy csak egy életünk van, tudom hogy csak jót akarsz csinálni azzal, hogy segítesz, de egyszer vagy fiatal és bármennyire is nehéz, de ilyen tempóban nagyon nehéz életed lesz. Szerintem próbálj beszélni nagyszüleiddel valami megoldásáról, mert nekik is muszáj megérteni, hogy neked nincs az a kapacitásod, hogy 24/7 ott legyél velük, mert így nem lesz életed. Azt tisztázzuk, hogy semmi képen sem tartozol nekik semmivel azért mert ők neveltek fel, mert azért csinálták mert szeretnek és nem azért, hogy aztán vissa add nekik azt amit neked adtak. Tudom, hogy nem akarnak öreg otthonba menni, de lehet ez azért van mert azt sem tudják milyen ott, próbálj velük el menni egybe és előtte beszéld meg, hogy meg szeretnéd nézni a nagyszüleiddel ezt a otthont, lehet meg tetszik nekik. És meg mondod nekik, ha úgy döntnek, hogy oda mennek, akkor naponta fogod őket látogatni vagy minden másnap. Tudom hogy ez nagyon nehéz lehet, de lehet olyan életed is ahol csak velük fogsz törődni míg 30-40 éves leszel és aztán vissza nézel és azt fogod észrevenni, hogy nem is volt életed nem lesz tapasztalatod munka terén nincsenek barátaid mert mások dolgoznak neked sincs időd stb. De az, hogy így törődsz velük az valami elképesztő, nagyon erős ember lehetsz. Én nem hiszem, hogy én bírnám ezt amit te csinálsz, a barátodtól eléggé csúnya volt, hogy azt mondta szánalmas vagy az miatt mert segíteni akarsz és ez miatt akarta, hogy rosszul érezd magad, sokkal jobban is kommunikálni tudhatta volna ezt. 20/f.

Az említett barátod egy utolsó féreg, csak szólok. Tudja hogy milyen helyzetben vagy és ilyen hangnem ócsárolni minden, csak nem segítség. A helyedben ezen nagyon elgondolkoznék.

A másik része, hogy nem áldozhatod fel az életed máséért. Bármilyen rossz helyzetben is vannak, ez így nem működik. Elrepülnek az éveid és sehova nem tartasz.

Nézz utána hol, kiktől tudnál segítséget kérni. Hova tudnád esetleg vinni őket, ahol ápolást kapnak, étkezést, figyelnek rájuk. Minden lehetőségnek utána nézni, kérdezni, menni. Felhívni, más tapasztalatait kérni, egykor vagy akár most is hasonló helyzetben lévőkkel beszélni.

Felkeresni szociális intézményeket, ápolókat, kérdezni és infókat szerezni, majd tervezni.

Tanulnod kell, tapasztalni, élni az életed, hogy legyen jövőd. Így semmi nem lesz.