Mi történt velem?

Régen nagyon érzelmes voltam. Sokat bántottak a suliban, itthon is, a buszváróban stb. Ilyenkor nagyon sokat sírtam. Tökre szerelmes lettem egy lányba, mikor összejött mással, hónapokig minden este sírtam. Így utólag rájöttem, hogy csak azért éreztem azt amit, mert ő volt az egyetlen ember, aki kedves volt velem.

Szóval ja, hónapokig egy érzelmi roncs voltam. Utánna jött egy pont ahol elegem lett mindenből. Akik eddig bántottak, azokat is gond nélkül elküldtem a faszba. Többek közt egy lányt is, aki az osztálytársam volt. Fura vagy sem, de ez neki szimpatikus volt. Nagyon jó barátok lettünk. Elkövettem azt a hibát, hogy ő is megtetszett nekem, miközben előtte folyamatosan bántott.

Nem részletezném, ennek is egy bacottnagy pofáraesés lett a vége.

Azóta belül halott vagyok. Voltak lányok, akik egyértelműen közeledtek hozzám minimum baráti alapon, de én őket is elűztem magam mellől már az elején. Nincsenek barátaim, de bárkivel eldumálok. Egyszerűen nem tud érdekelni más, próbált velem beszélgetni az egyik lány, válaszolgatok, de így utólag esett le hogy én nem kérdeztem róla semmit. És igazából nem is tud érdekelni. Úgy érzem hogy nincs már itt bent semmi, évek óta nem sírtam, pedig lett volna okom rá. Mégcsak egy könnycsepp sem gördül le, pedig rohadt jól esne pl most is.

Nincs egy saját énem. Mindenkivel úgy beszélek, ahogy azt az adott személy igényli, ezért jövök ki jól mindenkivel. Érzelmeim nincsenek, szerintem soha többé nem tudok beleszeretni senkibe sem. Érzek valamit, de az sokkal inkább csak birtoklás vágya, mintsem szerelem.

Ja, tudom hogy fura ezt így leírni, de engem szinte csak az erőszak izgat fel. Mármint olyan értelemben.

Van innen visszaút?