Az énekesek általában az intelligens vagy a kevésbé okos emberek közül kerülnek ki?

Nincs összefüggés.

Az én osztálytársam mindig nagyon jó tanuló volt, a legkiválóbb matekos. Irigyeltem is, amiért ennyire megy neki a matek! Ő azonban énekesnő akart lenni, és úgy tudom, végül könyvtáros lett.

Nekem van egy közgazdász diplomám, nemsokára okleveles közgazdász (tehát mesterszakon végzett) leszek, mégis inkább egy kreatív szakmában képzelem el a karrieremet, ami konkrétan a grafikus. Szóval látod, én is értek olyan dolgokhoz, amelyek a társadalom szemében presztízst jelentenek, csak épp a rajzolás, szerkesztés a szenvedélyem már pici korom óta. A szakmát is megcsináltam már, egyetem mellett.

Van egyfajta esztétikai átjárhatatlanság intelligencia függvényében a "rétegek" közt, ez egyes embereken is jól megfigyelhető. Az érzelmi intelligencia az egyik legjobb mutatója annak, hogy jó ízléssel, könnyedre gyakoroltan szólal meg egy-egy produkció valaki által. Viszont az érzelmi intelligencia gyakorta "nem jár egyedül", legalábbis ha különösen magas valakinek, akkor nagyon valószínűtlen, hogy bármilyen más intelligencia mutatója átlag alatti lenne.

És meghallgatja az, aki trapben képes mérni a művészetet, és csak annyit lát pl., hogy de nyálas, de megjátssza magát, de unalmas, de semmitmondó, pedig csak neki ilyen, nem tud dekódolni kb semmit belőle, mert nincs benne a befogadáshoz elégséges intellektus.

Nyilván pepitában is létezik ez, egy-egy képzettebb műértő ha ilyen mulatós szintű dolgokat elemezni kezd, kb addig jut, hogy gyerekdal, jó esetben. Jellemzően inkább a szellemi kútmérgezés ötlik fel benne mint jellemzés. Boncolhatja tovább, hogy stabil, kiszámítható négyes-nyolcas ütemcsokrok, következetlenül használt népdalszerű verslábak, elfuserált csattanók épp a várt helyeken, stb... Csak nem szívesen hajol le egy ékszerész egy darab szikkadt macskaszarért.

Ahhoz, hogy technikailag a szükséges minimum meglegyen egy énekes karrierhez, inkább fegyelem és szorgalom kell. Természetesen ha nincs hallása valakinek, vagy az ütemérzéke olyan, mintha részecskeszámláló lenne a metronóm, akkor hiába a szorgalom. De ha csak a nyelvhasználata tévedésekkel teli, akkor se lesz nagyon egyszerű menet színpadkésszé válni technikailag.

És még ezután kezdődik az, hogy eléri-e belül azt a valódi nagyságot, amivel ténylegesen külön világot teremt maga körül, és elvarázsol teljesen, ha nem ellenkezel. Ez azért nehéz ügy, mert tanulhatatlan, tkp egyszerű, mégis közel képtelenség, ahogy kinyílsz minden esendőségeddel és hibáddal együtt, és zavartalanul adsz-adsz, mintha sose fogynál el. Ez érdekesképp nem függ össze semmilyen intelligenciával, a legegyszerűbb műfajoknak is megvannak a komoly varázslói, és legfeljebb az ő saját megéléseik cizelláltságán tud változtatni az intellektusuk összetétele. Néha a túlmunkáltság csak besározni tudna egy-egy egyszerű, de nagyszerű alkotást. Rengeteg esetben pedig szinte csak az számít, hogy adott produkcióról mit mondanak azok, akikkel együtt lógsz. Semmiképp sem olyan egyszerű ez, hogy okos=jó, nem okos pedig egyértelműen rossz.