Miért van az, hogy életem legszebb éveire, élményeire és legkedvesebb embereire öröm és nosztalgia helyett borzalmas fájdalommal és gyásszal gondolok vissza?

A gimi volt életem legszebb 4 éve, rengeteg életre szóló élményt szereztem és rengeteg csodálatos embert ismertem ott meg, sem előtte sem utána nem volt soha közel sem olyan boldog időszakom mint az az idő. De ennek 2015-ben vége lett az érettségivel, azóta eltelt 7 év, de még mindig heti szinten álmodom azt hogy oda járok, még mindig minden második este eszembe jutnak az ottani boldog emlékek... És a múlt heti osztálytalálkozónk (igen, a covid miatt csúszott az 5 éves két évet, 7 év után lett tartva), amire eredetileg el sem akartam menni, most újra felszínre hozta ezt az egészet. Pont emiatt nem is akartam elmenni mert rettegtem tőle hogy felfrissül ez a gyász bennem, és pont így is történt, ráadásul még sikeresen bele is zúgtam az egyik lányba aki az osztálytársam volt és akitől kaptam ölelést és egy felejthetetlen beszélgetést, azóta még jobban szenvedek attól hogy a négy évben nem használtam ki minden percet és hogy ez a négy év már sohasem jöhet vissza... 25 éves férfi létemre a könnyeimben fuldoklok, mintha meghalt volna egy közeli szerettem, annyira hiányzik az egész, az osztályom, a suli, az emlékek, és ez a lány is...

Nem tudom ez normális dolog? Van más is így ezzel? Elmúlhat ez valaha vagy egész életemben kísérni fog míg bele nem pusztulok?