Van itt más is, aki nem emlékszik a gyerekkorára?
Mennyire általános ez? Nekem 12 éves korom előttről nincs egy emlékem sem. Nem tudom megmondani, hogy hol laktunk míg kicsi voltam, hova jártam óvodába, kik voltak a barátaim. Állítólag akkor költöztünk el, mikor 4-es voltam általánosban. A 4. osztályt már abban az iskolában kezdtem, ahol végül a 8-at is befejeztem. Erre se emlékszem egyáltalán. A legelső emlékem kb. 6. osztályos koromból van és jelentéktelen (egy dallam, amit az egyik osztálytársam dúdult sokat, ha jól emlékszem). Tanárok közül csak 1-2 van meg, és az osztálytásaim közül is csak a felére emlékszem. A középiskolából már megmaradt minden. Sőt, olyan szinten minden, hogy olyanokra is emlékszem, hogy pl. 9-ben mikor másodszor mentem ki a tanműhelybe gyakszára pénteken, akkor a buszról leszállva egy füves-avaros részen mentem mert lusta voltam a járdát követve kerülni, ráragadt egy levél a cipőmre, amit a bejárati ajtónál a szőnyegbe dörzsölve letöröltem, majd mikor délután mentem ki, felismertem ugyan azt a levelet a szőnyeg mellett. Tehát ilyen random f*szságok is megmaradtak középiskolából már. Pedig ez is már vagy 11 évvel ezelőtt volt. De 12 korom előttből viszont semmi nincs meg. A szüleimre sem emlékszem korábbról, csak onnanstól.
Ez normális? Ennyire el szokta mindenki felejteni a régi emlékeit?
En eddig akárkivel beszéltem, mindenkinek volt kisgyerekkorából pár emléke, úgyhogy szerintem nem általános. De problémát se hiszem, hogy jelezne, lehet a te memóriád csak szimplán így működik.
Az nem lehet egyébként, hogy a költözés miatt van ez? Valamiért traumaként élted meg, vagy történt valami ami miatt az agyad kitörölte azt az időszakot?
Óvodás koromból van pár emlékem, meg utána.
Viszont olyanokat tudok, hogy hova jártam óvodába, kik voltak a barátaim, hol laktunk, emlékszem az osztálytársaimra és a tanáraimra is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!