Az emberek egyik;2 nagy;félelme mostanában a 5(6)G technológia; illetve ugye- ami talán még aktuálisabb-maga a Covid oltások okozta( egészségügyi)hátrányok; melyekről ugye; eddig csak conteo formájában hallani valamit? Mi lehet a nexus a 2dolog közt?
Az emberek egyik 2 nagy; félelme mostanában a 5(6)G technológia; illetve ugye- ami talán még aktuálisabb-maga a Covid oltások okozta ( egészségügyi) hátrányok; melyekről ugye; eddig csak conteo formájában hallani valamit? Engem azok a teóriák érdekelnének; mely szerint az 5(6)G féle conteo ;H kerül (het) kapcsolatba magával az oltásal? tehát:Valahogy az okostelefonok G-s kisugárzása al akarják az emberi agyat " irányítani; BEFOLYÁSOLNI"; annak viszont feltétele; hogy az ember beoltott legyen?
Értsd.: Az oltás; akár valamiféle biológiai elváltozást okozva az emberi agyban; vagy akár az oltás valami féle high-tech mikro chipet tartalmazza létrehoz az emberi agyban valamiféle "eszközt";mondjuk úgy egy hardvert; amit utána az okostelefonokon keresztül a G-s technológiával irányítanak;ez lenne hozzá az úgymond software? Tudom. Külön-kulon is min. paranoiasnak bélyegzik az embert; ha G-s vagy oltás conteokrol beszél. Így egymás mellett e 2 ;meg úgymond "szuper paranoiara utal.
Különösebb soha Nem voltam összeesküvés elmélet hívő. DE; a FÖLD egyik főproblémája a túlnépesedés ; és MOST mégis gyanúsnak érzem; H a kormányok hirtelen mindenki megakarnak "menteni". A másik meg a G-s technológiai szinte már erőszakos rá erőltetése a népre. Lsd.pl jövőre ez a "Mindenkinek okostelefont" program; stb. Korábban is voltak propaganda elemek ; az új; úgymond innovációs technikai fejlesztéseknknel; de ennyire erőszakosan soha. Gyanús. Külön- külön is.
Egyben meg ... Orwel- 1984?
De lehet annál is több
Vélemények?
Heti összeesküves(?) elmélet rovatunk:
Avagy. A Föld legaktuálisabb; autentikusabb témája; mi más ;mint a Covid vírus; illetve az Azt követő oltási mizéria: Oltsak vagy ne Oltsak?
Mielőtt egyből rávágnék egy igent vagy egy nemet ; előtte kicsit körül jàrnàm a témàt.
Elvileg a magyar lakosság kicsivel több; mint 60% -a már úgymond "beoltott".
Érdekes - ahogy azt korábban a szem színeknél is megfigyeltem- tehát ez alapján -az arányokat tekintve- az ismerőseim közül kb. 10-ből 6-nak oltva kéne ; hogy legyen; de legalábbis a felének; ha nem annyira szigorúan veszem alapul a hivatalos statisztikát személyes ismerőseim oltakozasi szokásaival összehasonlítva.
Hát.Nagyon nem.Az én "statisztikám" nagyon mást mutat; min. a fordítottja a hivatalosénak. Azaz; az ismerőseim fele sem oltatta magát. Inkább úgy számolom ; hogy az ismerőseim kb 30% az oltott.
Talán ;ezért is ők a nagybetűs ismerőseim - az úgymond ismerőseim nagyobbik fele- ; tehát akikel állítjuk ezt az úgymond ember" halmazt". Ennek az az alapja-tehát H ki miért is az ismerősöm- egy KÖZÖS GONDOLAT VILÁG.
Mert ugye ; tudatosan; de inkább tudat alatt minden emberi kapcsolat egyik alappillére; a közös; hasonló gondolkodas; gondolat világ. Persze; ez még messze nem egyenes út önmagunk legbelsőbb privát szférajahoz; az úgymond legszűkebb közvetlen környezetünkhöz; de jó belépő; egy kapcsolat későbbi
fordított piramis szerű építésére.
És VALÓJÁBAN- nálam legalabbis- minél mélyebb egy emberi kapcsolat; tehát azon emberek listája; akik a legbelsőbb kör felé konvergalnak; azzal párhuzamosan egyre csökken az -amúgy se túl magas -oltott ismerősöket száma. Nálam ez; azt jelenti -hogy 1-2 kivételtöl eltekintve- hogy az a bizonyos legszűkebb kapcsolatos kör oltás mentes . Ők a család; barátok; ilyesmi.
Tehát a válaszatot gondolat világom leginkább közös gondolkodású emberei; ill. A bele született családtagok ezen emberek.
Őket főleg értelmes; okos; sikeres embernek tartok. Nem igazán befolyásolhatják. Különösebben egyik se paranoiás: csak reálisan; objektíven látják ezt a problémát.
Nem hiszem; h. Őket rá lehet kényszeríteni erre az oltásra. Ahogy... Engem se!
Bizony. Én nem oltom magam.
1. Kb. 10 ismerősöm ( vagy ismerősöm ismerőse) halt meg Covidban ; kivétel nélkül beteg; legyengül emberek voltak; akiknek amúgy se sok lett volna hátra.
Azaz ;nem ismerek olyan egészséges embert ; aki ebbe halt volna bele ( de biztos van... Kivétel!)
2. Szinte Bármelyik értelmiségi; okos ismerősőmmel beszélek oltás ellenes ( persze ; itt is van 1-2 kivétel+ akinek ugye muszáj volt a munkájuk miatt: tanárok; orvosok..)
És EZZEL ellentétben; főleg a butább ; befolyasolhatobb ismerőseim ( aki már ugye alapba kevesebben vannak; lsd. Közös gondolat világ rendszere miatt); közt jóval magasabb az oltakozasi kedv.
3. A Föld egyik legnagyobb problémája a túlnépesedés...
4. A gyógyszeripar... meg ez az egész hype ami körül veszi; annyira mesterkélt; erőltetett szxr...
Tehát ...a kxrva pénz.
5. Azt pedig Most fejtem ki; persze csak nagy vonalakban; mert ez tényleg csak afféle " Gondolkodók; tehát vagyok" conteo fejtegetes ( később egy külön írást szentelek neki):
Tehát; nézzük csak:
Az emberek egyik 2 nagy; félelme mostanában a 5(6)G technológia; illetve ugye- ami talán még aktuálisabb-maga a Covid oltások okozta ( egészségügyi) hátrányok; melyekről ugye; eddig csak conteo formájában hallani valamit? Engem azok a teóriák érdekelnének; mely szerint az 5(6)G féle conteo ;H kerül (het) kapcsolatba magával az oltásal? tehát:Valahogy az okostelefonok G-s kisugárzása al akarják az emberi agyat " irányítani; BEFOLYÁSOLNI"; annak viszont feltétele; hogy az ember beoltott legyen?
Értsd.: Az oltás; akár valamiféle biológiai elváltozást okozva az emberi agyban; vagy akár az oltás valami féle high-tech mikro chipet tartalmazza létrehoz az emberi agyban valamiféle "eszközt";mondjuk úgy egy hardvert; amit utána az okostelefonokon keresztül a G-s technológiával irányítanak;ez lenne hozzá az úgymond software? Tudom. Külön-kulon is min. paranoiasnak bélyegzik az embert; ha G-s vagy oltás conteokrol beszél. Így egymás mellett e 2 ;meg úgymond "szuper paranoiara utal.
Különösebb soha Nem voltam összeesküvés elmélet hívő. DE; a FÖLD egyik főproblémája a túlnépesedés ; és MOST mégis gyanúsnak érzem; H a kormányok hirtelen mindenki megakarnak "menteni". A másik meg a G-s technológiai szinte már erőszakos rá erőltetése a népre. Lsd.pl jövőre ez a "Mindenkinek okostelefont" program; stb. Korábban is voltak propaganda elemek ; az új; úgymond innovációs technikai fejlesztéseknknel; de ennyire erőszakosan soha. Gyanús. Külön- külön is.
Egyben meg ... Orwell- 1984?
De lehet ;annál is több. Jóval.
Vélemények?
Tessék,megnyugtatlak.
Itt egy hivatalos cikk az 5g irányítású vérben is működő,beoltható kínai nanorobotokról.
Remélem megnyugodtál.
Bah... ez egy MÁGNESES irányítású robot. Nem 5G-s.
Az 5G pedig gyengébb, mint a 4G, az gyengébb, mint a 3G.
Ha a 3G nem ölt meg, akkor az 5G még úgy se fog.
Én azt tanácsolom, hogy ezután SE legyél összeesküvés hívő, viszont tájékozódj.
Ne innen.
Heti összeesküves(?) elmélet rovatunk:
Avagy az ÉN VILÁGOM; AZ ŐSZINTE VÉLEMÉNYEM a Covidról; Rôlatok; Rólam.
Avagy. A Föld legaktuálisabb; autentikusabb témája; mi más ;mint a Covid vírus; illetve az azt követő oltási mizéria:
Oltsak vagy ne Oltsak?
Mielőtt egyből rávágnék egy igent vagy egy nemet ; előtte kicsit körül jàrnàm a témàt.
Elvileg a magyar lakosság kicsivel több; mint 60% -a már úgymond "beoltott".
Érdekes - ahogy azt korábban a szem színeknél is megfigyeltem- tehát ez alapján -az arányokat tekintve- az ismerőseim közül kb. 10-ből 6-nak oltva kéne ; hogy legyen; de legalábbis a felének; ha nem annyira szigorúan veszem alapul a hivatalos statisztikát személyes ismerőseim oltakozási szokásaival összehasonlítva.
Hát.Nagyon nem.Az én "statisztikám" nagyon mást mutat; min. a fordítottja a hivatalosénak. Azaz; az ismerőseim fele sem oltatta magát. Inkább úgy számolom ; hogy az ismerőseim kb. 30% az oltott.
Talán ;ezért is ők a nagybetűs ISMERŐSEIM - az úgymond ismerőseim nagyobbik fele- ; tehát akikel állítjuk ezt az úgymond ember" halmazt". Ennek az az alapja-tehát H ki miért is az ismerősöm- egy KÖZÖS GONDOLAT VILÁG.
Mert ugye ; tudatosan; de inkább tudat alatt minden emberi kapcsolat egyik alappillére; a közös; hasonló gondolkodas; gondolat világ. Persze; ez még messze nem egyenes út önmagunk legbelsőbb privát szférajahoz; az úgymond legszűkebb közvetlen környezetünkhöz; de jó belépő; egy kapcsolat későbbi
fordított piramis -szerű. Tehát ; ha belépő nem egyezik; a( gondolat) világunk nem egyezik; akkor vajmi kevés az esély ; hogy kapcsolatunk egy úgymond mélyebb szintre lépjen; persze itt is vannak úgymond "szélsőséges" ; kivételes esetek...
És VALÓJÁBAN- nálam legalabbis- minél mélyebb egy emberi kapcsolat; tehát azon emberek listája; akik a legbelsőbb kör felé konvergàlnak; azzal párhuzamosan egyre csökken az -amúgy se túl magas -oltott ismerősök száma. Nálam ez; azt jelenti -hogy 1-2 kivételtöl eltekintve- hogy az a bizonyos legszűkebb kapcsolati kör oltás mentes . Ők a család; barátok; ilyesmi.
Tehát a válaszatott gondolat világom ;az a leginkább közös gondolkodású ismerősök ill. az ebbe bele született családtagok; ezen emberek.
Őket főleg értelmes; tanult; okos; sikeres; de min. életképese embereknek tartok.Egyik fő közös tulajdonságuk; hogy nem igazán befolyásolhatóak. Különösebben egyik se paranoiás: csak reálisan; objektíven látják ezt a problémát.
Nem hiszem; hogy Őket rá lehet kényszeríteni erre az oltásra. Ahogy... Engem se!
Bizony. ÉN NEM OLTATTOM MAGAM!
Az érvek:
1. Kb. 10 ismerősöm ( vagy ismerősöm ismerőse) halt meg Covidban ; kivétel nélkül beteg; legyengült emberek voltak; akiknek amúgy se sok lett volna hátra.
Azaz ;nem ismerek olyan egészséges embert ; aki ebbe halt volna bele ( de biztos van... Kivétel!)
2. Szinte Bármelyik értelmiségi; okos ismerősőmmel beszélek; oltás ellenes ( persze ; itt is van 1-2 kivétel+ akinek ugye muszáj volt a munkájuk miatt: tanárok; orvosok..)
És EZZEL ellentétben; főleg a butább ; befolyasolhatóbb ismerőseim ( aki már ugye alapba kevesebben vannak; lsd. Közös gondolat világ rendszere miatt); közt jóval magasabb az oltakozasi kedv.
3. A Föld egyik legnagyobb problémája a túlnépesedés...no comments
4. A gyógyszeripar... meg ez az egész hype ami körül veszi; annyira mesterkélt; erőltetett szxr...
Tehát ...a kxrva pénz.
5. Azt pedig Most fejtem ki; persze csak nagy vonalakban; mert ez tényleg csak afféle " Gondolkodók; tehát vagyok" conteo fejtegetés ( később egy külön írást szentelek neki):
Tehát; nézzük csak:
Az emberek egyik; 2 nagy; félelme mostanában a 5(6)G technológia; illetve ugye- ami talán még aktuálisabb-maga a Covid oltások okozta ( egészségügyi) hátrányok; melyekről ugye; eddig csak conteo formájában hallani valamit? Engem azok a teóriák érdekelnének; mely szerint az 5(6)G féle conteo ;H kerül (het) kapcsolatba magával az oltásal? tehát:Valahogy az okostelefonok G-s kisugárzásaal akarják az emberi agyat " irányítani; BEFOLYÁSOLNI"; annak viszont feltétele; hogy az ember beoltott legyen?
Értsd.: Az oltás; akár valamiféle biológiai elváltozást okozva az emberi agyban; vagy akár az oltás valami féle high-tech mikro chipet tartalmazza létrehoz az emberi agyban valamiféle "eszközt";mondjuk úgy egy hardvert; amit utána az okostelefonokon keresztül a G-s technológiával irányítanak;ez lenne hozzá az úgymond software? Tudom. Külön-külön is min. paranoiàsnak bélyegzik az embert; ha G-s vagy oltás conteokrol beszél. Így egymás mellett e 2 ;meg úgymond "szuper paranoiara" utal.
Különösebben soha Nem voltam összeesküvés elmélet hívő. DE; a FÖLD egyik főproblémája a túlnépesedés ; és MOST mégis gyanúsnak érzem; hogy a kormányok hirtelen mindenki megakarnak "menteni" egy amúgy ; átlag infulenzanàl is kisebb halálozási rátájù vírusnàl. A másik meg a G-s technológi szinte már erőszakos rá erőltetése a népre. Lsd.pl. jövőre ez a "Mindenkinek okostelefont" program; stb. Korábban is voltak propaganda elemek ; az új; úgymond innovációs technikai fejlesztéseknél; de ennyire erőszakosan soha.
Gyanús. De min. elgondolkodtató. Külön- külön is.
Egyben meg ... Orwell- 1984?
De lehet ;annál is több. Jóval.
És záró gondolatként,;
Nem tudom; Nem tudhatjuk ; hogy meddig érnek a szálak.
Summa summarum:
Ha a szîvemre hallgatok; akkor Ezt mondanám; de inkább orditanàm:
MILYEN NYOMORULT GONDOLKODÀSRA VALL MÁR AZ OLTAKOZÀSI KEDV?!
DE nem teszem; hisz az őszinteség mellet a fő "profilom"(profitom) az OBJEKTÍVITAS.
Tehát az eszemre hallgatva; csak annyit:
"Ahogy mondtam; azt korábban ; nektek többségnek szürkének kell lennie ; ahhoz; hogy mi színesek lehessünk;
Nektek; többségnek oltottnak kell lenni; ahhoz; hogy mi oltatlanok maradhassunk.
Nektek megkell halnotok; hogy mi élhessünk.
Túl sokan vagytok; fölösleges életek..."
Szép új világ? Utópia?
Kitudja.
Nem tudom; de hiszek egy objektív gondolkodás módba; mely talán egyszer megváltoztatja a világ ( gondolkodas módját)
Világom. Virágom.
Miért?
C'est la vie.
TUDATLANSÁG boldogság.
Mi nem tetszik utolsó?
Volt egy kérdés; amihez irtam egy elméletet.
Bízok a szerkesztők objektív gondolkodasdban, és a kérdés maradhat.
Mert ez egy KÉRDÉS; EGY VÉLEMÉNYEL. OLTOTTKÀM
Nem kell ennyire elrugaszkodni a valóságtól.
Az oltás utáni szövődmények tények.
Gyulladásos és idegrendszeri.
2,457,386 dokumentált eset egy év alatt.
Viszonyításképpen az influenza oltás 272,202 eset.
Mióta? 1968-2021
Ez viszont nem konteo.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!