Kinek mennyi időbe telt mire feldolgozta a hozzá közel álló ember halálát?

1-2 nap.

Hiányzik, de attól, hogy szomorkodom nem lesz jobb.

3 éve halt meg a mamám a szemem láttára, nem tudtam neki segíteni és a mentősök sem tudták újraéleszteni.

Akkor sírtam aznap. Aztán az első 1 hónapban fel sem fogtam napközben. Esténként voltak rémálmaim.

1 év után éreztem úgy, hogy nagyon hiányzik, mert rég beszéltünk, pedig napi kapcsolatban voltunk. Szóval nekem 1 év után volt sokkal rosszabb...most 3 év elteltével sem könnyebb. Annyi, hogy nem sírok ha eszembe jut (minden nap), de nagyon hiányzik.

Nincsenek véletlenek, hogy most futottam bele a kérdésbe.

Előre leszögezem, hogy 40+os vagyok, F.

Édesanyám 24 éve halt meg, én akkor huszonéves voltam.

Édesapám 82 évesen tavaly nyáron ment el.

Egyikük halálakor sem omlottam össze és semmi zokogás vagy hasonló. Afféle döbbenettel ugyan, de tudomásul vettem. Mindezt nem kimódolt megjátszással, hanem így reagálta le a személyiségem. Mindkét szülőm halála napján már, szinte órákkal később visszatértem a normál kerégvágásba. Ehhez hozzá tartozik, hogy bár mindegyikük hamarabb ment el, mint gondoltam, de nem váratlanul. Apámmal ráadásul nem is volt felhőtlen a kapcsolatom. Ami fura, hogy tényleg munka, baráti találkozók, sporttevékenységek, hobbik, stb, minden tekintetben a halálesetek ellenére minden folytatódott. Valahogy a pszichém eltemette mélyre a sokkot és csak csppenként szivárog át. Azaz sosincs heves gyász és kiborulás, ám standard megvolt egyfajta kismérvű szomorúság mindegyiküknél. És ami fura, hogy mostanában sokszor eszembe jut apám, még az ő halála aránylag friss és néha már-már könny szökik a szemembe. De ilyenkor anyám is eszembe jut és azok az idők, amikor még az egész család együtt volt, anyám, apám, húgom és én. Közös utazások, nagy karácsonyok, aztán felnőttként is afféle többgenerációs együttélés és közös családi vállalkozás volt, tehát a családtagok nem távolodtak el térben és időben. AMi fura, hogy tényleg együtt tudok élni a haláluk tényével, ám ahogy az idő múlik, egyre többször szomorodom el. Apámmal még álmodom is, mégpedig olyanokat, hogy tudom, hogy nem él, de hív telefonon és mondom neki, hogy "te nem lehetsz az" stb. Szóval harsány gyász nincs, de szerintem még nem vagyok túl rajta. Mármint apámén.