Hogyan tudnám boldoggá tenni a rászoruló embereket?

Járj nyitott szemmel. Biztos van az ismerősi körödben kiszolgáltatott. Főleg a mostani időkben.

Én most döbbentem meg azon, hogy egy kedves ismerősöm fél éve szinte élve el van temetve, mert eltört a térde. 75 évesen biciklivel elesett, szóval érted, nem egy rozzant valakiről beszélek, hatalmas kertet művelt, fitt kicsi öregasszony. Az eltörött térdét fél éve nem műtötték meg a járvány miatti kapacitáshiányra hivatkozva. A hatalmas műtét abból állt volna, hogy altatásban bőrön keresztül összedrótozzák a térdkalácsot. Erre nem volt kapacitás, így hát a néni fél éve szinte mozgásképtelen. Elbiceg a mosogatóig meg a kapuig fél óra alatt 2 mankóval, viszik neki az ebédet, ennyi az élete és időnként valaki megszánja és elviszi orvoshoz. Gyereke nincs, nem úgy alakult az élete. Egy csupaszív néni, aki felnevelte az árván maradt testvéreit és minden kutyának, cicának segít, akin csak tud. Én is így ismertem meg, hogy segített egy éheztetett kutyának.

Szóval a néni fél éve így él. Most kiírtak neki gyógytornát. A széttörött meg nem műtött térdére.

Talán meg se tudom soha, ha nem hívom fel, mert épp a nénihez közeli utcában feküdt egy cica és segítséget kértek neki Fb-on. Felhívtam a nénit, megnézné-e, mert ha még ott a cica, elmegyek érte. Nem vette fel, elmentem, de a cica már nem volt sehol éjfélkor. A néni másnap felhívott, mondta, hogy nem tudta volna megnézni, mert fáj a lába. Aztán véletlenül állandóan megcsörgetett, de nem direkt, így viszont egyre többet beszélgettünk és nagy nehezen kiderült, hogy a lábfájás nem csak egy kis megerőltetés. Gondoltam, elmegyek már megnézni mi van vele tényleg.

Elképedtem, amikor megláttam az orvosi leletet, rajta, hogy kapacitáshiány miatt nem műtötték meg fél éve, hogy ez a fitt néni itt van mozgásképtelenül fél éve egy törött térd miatt.

Megmondta, hogy nem a pénz a gond, de hiába nyújtott borítékot, már nem fogadhatják el.

El tudom azt is képzelni, bár teljesen tiszta a gondolkozása, mégis kicsit kezd átmenni gyerekbe, mert elképzelhető, hogy a háziorvos tovább utalta, miután az adott kórházban nem műtöttek, ugyanis találtam egy beutaló szerűséget máshova, ami nagyon úgy tűnik nekem, hogy nem lett felhasználva, mert nincs lelet abból a kórházból.

Mindenesetre egyértelműen kézen kell fogni ezt a nénit és elvinni egy magánrendelésre. Van autó, megtehetjük.

Kinek mije van, abból ad. Ha van autód, add azt. Ha van időd add azt. Ha van pénzed, adj abból. Nekem még soha nem jött össze együtt minden. Amikor nem volt pénzem, több időm volt, abból adtam. Amikor pénzem volt, időm nem volt, de adtam a pénzemből. Az időm se volt kevésbé értékes. Pl. amikor menhelyre jártam kutyát sétáltatni. Szegény voltam mint a templom egere, de volt olyan kutya, aki nélkülem az egész hetet egy ketrecbe zárva töltötte volna.

Nem is élne ez a néni, ha nem lettek volna olyan emberek az elmúlt fél évben, akik életben tartották, részben mert ez a munkájuk, részben mert volt hozzá szívük.

És nem mindig az ám a rászoruló, akit te annak gondolsz.

Fiatalabb koromban karácsonyi csomagot osztogattam a Nyugati pu. aluljárójában hajléktalanoknak. Csak úgy bevásároltam nekik. Volt aki meghívott kávéra, elmesélte mennyit kéreget össze egy nap alatt és az a helyzet, hogy 10 nap alatt összekéregette a havi fizetésemet. Igaz, csak 50.000 Ft volt a fizetésem, de akkor is...Ráadásul azért lett hajléktalan, mert a családja nem bírta az alkoholizmusát. Hát ennél őszintén szólva több értelmét láttam menhelyi kutyákon segíteni, akik tényleg nem tehetnek semmiről.

Volt olyan, amikor a munkahelyi Mikulásból annyi csomag maradt, hogy vagy 6-8 csomaggal megrakodva mentem haza. Nem nagyon voltam már hívő, de eleresztettem egy imát hazafelé azzal kapcsolatban, hogy mutasson nekem Isten egy rászoruló kisgyereket, akinek adhatnék én ebből a rengeteg csomagból. Egyetlen rászoruló kisgyerek se akadt hazafelé az utamba, csak a dúsgazdag vállalkozó szomszéd 11 éves kisfiába botlottam bele, aki tudta, hogy kiskutyáink vannak és meg szerette volna nézni. Áthívtam a gyereket, mert a nagytestvére 10 évvel korábban poénból lemérgezte a környék kutyáit, köztük az enyémet is, gondoltam, nem árt megszerettetni vele az állatokat, még mielőtt neki is hasonlók jutnának eszébe. Ha már átjött, kezébe nyomtam egy Mikulás csomagot. Igaz, én egy rászorulónak akartam adni, de úgy voltam vele, mindegy, ennyi csokit úgyse tudok megenni. Emiatt a Mikulás csomag miatt hívott át pár nap múlva az anyukája és megkérdezte, nem vállalnám-e el a fia tanítását, mert diszlexiás és ő olyan sokat dolgozik, hogy nem tud vele tanulni, meg a gyerek neki nem is fogad szót, mindketten sírnak a végére. Csak sajnos egyetlen házitanító se bír a gyerekkel. Én borzasztó nehéz anyagi körülmények közt voltam, nagyon jól jött a plusz munka. Minden nap tanultunk, heti 7-ből 6 napot 3 éven keresztül. Nem tudta elolvasni a tananyagot, tényleg létkérdés volt a korrepetálás neki. Égedelem egy kölyök volt egyébként, az utca réme. Mialatt felolvastam neki a Pál utcai fiúkat, engedtem rajzolgatni. Mialatt olvastam, a rajza alá azt írta: Szeretlek, Renáta!

Rájöttem, hogy ennek a kisfiúnak nem sok esti mesét olvastak még életében.

Nagyon sokat dolgoztak a szülei. Hajnalban mentek, este 8-9-re értek haza. Soha nem küldtem haza a gyereket az üres házba. Ha végeztünk a tanulnivalóval, vacsiztunk, kutyáztunk, amíg haza nem értek a szülei. Fájdalmas volt látni, mennyire elhanyagolták a gyereket, de valahol nem tehettek róla. Volt, amikor egész tanulás alatt arra készült, hogy megmutatja az anyukájának a verset, amit neki írt. Kérdeztem másnap, mit szólt anya a vershez, de kiderült, hogy elzavarták fürdeni, meg se nézték. Tudtam, mennyire készült pedig rá és tudtam azt is, mennyire fáradtak a szülei. Sokszor hívtak át magukhoz ők is vacsorázni vagy ebédre csak úgy. Nagyon hálásak voltak, hogy figyelek a kisfiukra.

Nekem mesélte el az első szerelmeit, megmutatta az első szerelmes versét, amit írt a barátnőjének. Amikor már annyira szemét volt a barátnője, mert kikezdett a kisfiú unokatestvérével a szeme láttára, megkérdeztem tőle, hogy a lány biztosan tud arról, hogy ők ketten járnak? Akkor kiderült, hogy nem annyira biztos.:D Meg amikor előadta, hogy ő szerelmi bánatában felakasztotta magát a csillárra, de leszakadt, akkor aggódva átmentem az anyukájához este és próbáltam diplomatikusan szóba hozni, hogy hallom, leszakadt a csillár, anyukája meg kerek szemekkel nézett rám, mert nemhogy a gyerek szobájában, de az egész házban nem volt egyetlen csillár sem.

Elvittem szemetet szedni nevelési célzattal a patakra, de annyi elég is volt belőle, valami elkezdett folyni a zsákban, sötét olajszerű anyag, alig bírtam elvonszolni a kukánkig, ott meg kínlódhattam vele. De nem baj, egy alkalommal megmentettük a Földet.:)

Elvittem menhelyre és kutyát sétáltattunk szabadidőnkben.

Amikor pedig balesetet szenvedett a kutyám és nem tudtam szabit kivenni, ő volt az, akit meg tudtam kérni, hogy nézzen rá a kutyára nap közben.

Az évek alatt jöttem rá, hogy az a Mikulás csomag valóban egy nagyon rászoruló kisfiúnál landolt. Csak neki a zoknija nem a szegénységtől volt lyukas állandóan, hanem mert az anyukája tényleg éjt-nappallá téve dolgozott.

És később, közel 15 évvel később én lettem olyan anyuka, aki éjt-nappallá téve dolgozott és sokszor én hanyagoltam el a gyerekemet, bármennyire is másként terveztem az életemet anyaként, és ennek a kisfiúnak az anyukája nem egyszer hívja magához át a kislányomat és foglalkozik vele, amikor én már annyira elcsigázott és fáradt vagyok, hogy észre se veszem a rajzot, amit egész nap nekem tartogatott...