Miért van az, hogy fóbia szinten félek a rendőröktől?
Már mikor kicsi voltam akkor sem szerettem őket, most már nagykorú vagyok, rendelkezem jogosítvánnyal de annyira rettegek a rendőröktől, hogy okoznak komoly gondokat nálam.
Nem arról van szó, hogy elmegy velem szembe egy rendőrautó, én meg jujj, hanem amikor igazoltatnak akkor közel sokkos állapotba kerülök. Kb úgy mintha valamit rejtegetnék és lenne félni valóm, pedig ez nem igaz. Ma is egy kanyarból kiérve csak annyit láttam, hogy állnak az autók feltorlódva és két megkülönböztető mellényt viselő ember állt az út szélén. Mikor közelebb értem rájöttem, hogy szó nincs igazoltatásról, de mégcsak nem is rendőrök voltak, mégis annyira megviselt ez a pillanat, hogy azt hittem félre kell állnom mert nehezen kaptam levegőt és elkezdtem csillagokat látni. Utána jobban lettem hamar.
Szerintetek mi okozza ezt? Rossz emlék nem lehet mert eddig mikor megállítottak, mindig nagyon emberien viselkedtek velem szemben és mindig is jófejek voltak. Egyetlenegyszer volt az, hogy 2cmel hamarabb álltam meg mint ők gondolták emiatt lecseszték a fejemet de akkor sem magyaráz ez semmit mert már gyerekként sem kedveltem őket.
Azért lehet, mert nem ismered őket, illetve mert idegen számodra a hivatalos, kötött, hierarchikus rendszer, amiben ők teljesítenek szolgálatot.
Én bennem is volt egy efféle viszolygás velük szemben, aztán úgy hozta az élet, hogy két éven keresztül egy rendészeti szervben dolgoztam, rendőrökkel együtt. Természetesen itt megtanultam, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak nekik jobban van szabályozva az életük.
Szóval te igazából nem is a rendőröktől félsz igazából, hanem a rendszertől, amit ők képviselnek és sajnos nem vonatkoztathatnak el tőle, ugyanis akkor hadbíróság elé kerülhetnek.
Előző életedben egy kedves hippi csaj voltál, akit rendszeresen baszogattak a drogok miatt.
Talán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!