Hogy lehet valaki halhatalan örök fiatalság örök élet mi ennek a titka?
Ebben a testben lehetetlen az örök élet. Ez a test születésétől fogva a halálra van ítélve. A halálra születünk! Ezt nem lehet megváltoztatni semmilyen gén manipulációval.
Örök élet viszont mégis van és létezik. Isten örökre teremtette az Angyalokat, de örökre teremtette az ember lelkét is, hiszen az "Élet leheletét" helyezte el az emberben! Ha a test meg is hal és az enyészeté lesz az ember lelke örökké létezik! Ezért örök a kín és gyötrelem a pokolban és ezért örök az Élet Jézussal együtt. Isten azt mondja, hogy az igazak Jézus örökös társai lesznek így hatalommal fognak bírni! Együtt fognak uralkodni Jézussal a hitetlen pogányok felett, majd angyalokat fognak ítélni! Tehát az élet örök és az Isten felakarja magasztalni az embert!!! És lesznek sokan akik ebben részesülni fognak!!!
Ebben az életben és ebben a múlandó testben ne is ábrándozzon senki az örök élet lehetőségéről, mert ez lehetetlen!!! Ha esetleg a tudomány odáig is jut, hogy e testi életet meg tudja hosszabbítani, ne feledjük, hogy a halál azzal fog megszűnni, hogy az Istentől tűz száll alá és megemészt mindent!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!