Madárfóbiások (ornitofóbia) vannak itt?
Felnőtt létemre nagyon félek a madaraktól. Mindegy milyen az, de legfőképp a galamboktól. Mindig attól félek, hogy nekem jön, hozzám ér.
Ahol madár van, ott nem merek elmenni, nagy kerülőt teszek. Késtem le már emiatt vonatot is: peron előtt álltak a galambok és inkább nem szálltam fel. Nagyon rossz érzés, ne gúnyoljatok ki. Nem tudom mitől van, gyerekként nem ért semmi trauma.
Inkább pókok, csótányok stb. legyenek a falamon, mint galamb 5 méteres körzetben.
Akik hasonlóan vannak hogy élik ezt meg?
Én már nem vagyok az, de kiskoromban a kakas rám ugrott és levitt a földre, a mellkasomon állt, emlékszem a mamám úgy rúgta le rólam. Egy ideig ezért minden madártól féltem, így a galamboktól is.
Aztán akkor kezdett elmúlni, amikor papagájokat tartottunk és már volt pozitív élményem is madarakkal.
Én egy ideig kifejezetten féltem a galamboktól. Aztán a nyakambaszakadt 2 sérült galamb, azóta velem élnek.
Annyit elmondhatok,ha határozottan mész feléjük(esetleg csukd be addig a szemed) akkor elrepülnek/sétálnak,nem fognak megközelíteni.
A legtöbb amit ártani tudnak,az az,hogy megcsípnek/a szárnyukkal megcsapnak. Egyik sem vészes egyáltalán.
Egyébként pedig nagyon,nagyon puha állatok.
Én régebben még a pulykáktól féltem,de azt valahogy kinőttem,de a liba/hattyú az az amiktől a mai napig félek, egyszerűen hatalmasak.
3.-as vagyok
Konkrétan attól félsz,hogy fáj? Vagy ink undorodsz attól,hogy hozzád ér?
Egyébként hacsak nem a fészkébe nyúlkálsz, valószínűleg sosem fog megcsapni.
Attól, hogy hozzam ér, vagy hogy olyan sebesen repul, hogy nekem jo, es belem akad es ott vergodik a hajamban pl.
NEM VAGYOK TROLL!!! ez abszolut oszinten valos dolog.
3.6. vagyok
Ilyet nem hinném,hogy fognak csinálni galambok(max tényleg akkor ha bemész a közepére ahol eteti őket valaki,de sztem akkor is inkább elsétálnak). Feketerigók és sirályok annál inkább hajlamosak erre.(ahogy én tapasztalom)
Egyébként könnyű kis állatok,ha meg is történne ilyen csak határozottan meg kell fogni és eldobni. Ennyire nem kell túlreagálnod sztem.
Imádom a galambokat, még apró gyerekkoromtól kezdve. Már 2008-tól velem él egy galamb és a párja. Mindig kiköveteli magának, hogy foglalkozzak vele. Ilyenkor oda hív a fészek környékére és imád jól megverekedni velem, mert tudja, hogy nem bántom, csak megszeretgetem.
Sokszor, amikor kézbe veszem, megpuszilgatom a kis buksiját, odasímul az arcomhoz és elvárja, hogy birizgáljam, simogassam a tollait, finom apró mizdulatokkal.
A fészek környékén viszont ellentmondást nem tűrő módon verekszik. Mundog kiköveteli magának, hogy foglalkozzak vele.
Hihetetlen csodálatos és értelmes madár. Sokszot azt mondjuk, olyan értelmes, mint rgy ember. Igaz, kicsi, 3 napos korától én nevelem.
Ő az itt a videón.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!