Hogyan legyenek újra érzések/életérzések az életemben?

Én is megfigyeltem ezt magamon és a környezetemben is, szerintem a bizonytalanság miatt van leginkább. Most nyáron megint van egy kis szünet, de valós biztonságérzete senkinek nincs még így sem, mert senki nem tud semmi konkrétat és megnyugtatót mondani, és bármikor mondhatják megint azt, hogy akkor 1 évig (vagy ki tudja meddig?) most megint teljes lezárás jön.

Ennél még az is jobb lenne, ha biztosan lehetne tudni, hogy x ideig rossz lesz, mert arra legalább fel lehet készülni, de ez a bizonytalanság az, ami hosszú távon kikészíti az embert, és erről senki nem beszél. Eltűnt az emberek szabadságérzete úgy általában, amit eddig olyan biztosnak éreztünk, meg úgy gondoltuk, hogy majd mindig így lesz. Hát, nem így lett.

Úgyhogy innentől kezdve ez sajnos nem rajtunk múlik.

Szerintem sokunkban van egy "érzelmi biztosíték", ami lecsap, ha túlzott stressz vagy bizonytalanság uralkodik el rajtunk. Velem is ilyesmi történt, valahogy kívül kerültem a saját létezésemen. Bár erre mindig volt hajlamom, az utóbbi két évben fényévekre távolodtam el magamtól és a világtól. Képtelen vagyok szenvedélyesen szeretni, gyűlölni, fásultan élem meg az egymást értelmetlenül követő nappalok és éjszakák váltakozásait, mint valami lefejezett bogár, aminek még futnak a lábai, de már nincs valódi célja, csak a motorikus funkciói működnek.

Az én munkám is a kreativitáshoz fűződik, ezért most ez különösen nehéz időszak.

Abban bízom, hogy azért majd egyszer visszaáll a régi világ, és újra kizöldül ez az emocionális sivatag.

Én már a kovidos, lezárásos baromság előtt is így voltam.

Ez engem nem rázott meg, de a maszkot baromira untam és utáltam már.