Ha megint korlátozásokat vezetnének be a koronavírus miatt, azt megbocsájtanád az oltatlanoknak?
Orbán, Gyurcsány együtt lóg majd a kovidiktatúra miatt.
(Amúgy nem ééééééééééééééééérdekes hogy Toroczkain kívül minden párt támogatta a nép elnyomasát a semmi vírus miatt????????)
Egyértelműen az oltatlanok hibája lesz, ha megindul és bedurvul a negyedik hullám. Ugye az oltások eddig is úgy működtek, hogy megtanítják a szervezetet védekezni, így amikor az élesben találkozik a kórokozóval, akkor tudja, hogyan kell védekezni ellene. Mondják, hogy oltott is megbetegedhet tünetesen és fertőzhet is, de igazából erre jóval kisebb az esély, mint az oltatlanoknál.
A mutáció az másolási hiba következménye. Minél több a másolás, annál több az ilyen hiba. Minél tovább tart a járvány, annál több a mutáció.
Annyira bírom, hogy sokan oltárra emelik az immunrendszert, pedig ebben a témakörben fogalmatlanok.
Az immunrendszer nem tud igazán hatékonyan védekezni ismeretlen kórokozó ellen, esetleg ha a vírus kis részecskeszámban jut be. A COVID halálozása minden korosztályban nagyságrendekkel magasabb, mint az influenzáé (és ezt egy egész világ állítja így!), a poszt-COVID-ról nem is beszélve (ami amúgy nem más, mint autoimmun folyamatok).
Amúgy a családban többen is szedünk immunrendszert gyengítő (mellékhatású, bár sok betegségben ezt használják ki) gyógyszert, szteroidot. Akkor például velünk most mi van? :D meg ha annyira fontos lenne azerőss immunrenccer, ahogy azt a reklámok alapján szajkózza az utca embere, akkor szerintetek mégis miért írják fel az orvosok ezt a gyógyszert?
Amúgy én a lezárásokkal más tészta vagyok. Esti egyetemre járok és ha továbbra is heti 3-4 nap kell bemennem az irodába plusz jelenléti oktatás lesz, az horror, nulla szabadidő. Ha lezárások lennének, legalább aludni lenne időm illetve edzeni is (otthon) és valahogy túlélném az őszt...
Ráadásul igen introvertáltként még jól is szoktam bírni, sőt.
Utolsó inkább kapcsold ki a tv-t!
Majd pár év múlva magadra se ismersz meg...
Nem oltattam.
20 éve náthás SEM voltam. Covid idején is eljártam vásárolni, konkrétan fogorvosi kezelésre jártam hónapokig (ha valahol, ott össze lehetett volna szedni ezt a szart).
Ügyfeleket fogadtam az irodámban, nem tettek fel maszkot, én meg nem szóltam.
Akkor miről beszélünk?
(Ja, amelyik barátnőm minden ősszel oltat (influenzára), minden évben októbertől márciusig az orra folyik, füle fáj, lázasodik, oltott családja úgyszintén).
No comment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!