Miért mindig csak nálam merülnek fel azok a hibák, amik elvileg sok másik embernél is fel kéne, hogy merüljön?
Az elmúlt féléven belül megtörtént példák:
1.
Egyetemen a tantervben van egy elég súlyos elírás. Én a tárgyfelvétel utolsó pillanatában kérdeztem rá a tanulmányi osztálynál. A tanulmányi osztályon nem is tudtak a hibáról, de végül megválaszolták a kérdésemet. Hogy vette fel végül az összes többi hallgató a megfelelő tárgyat, ha nem jártak korábban a tanulmányi osztályon? (Legalábbis feltételezem, hogy nem jártak ott, mert akkor a tanulmányi osztály tudott volna a hibáról.)
2.
Szintén egyetemi példa. Fel kellett mindenkinek a saját számítógépére telepíteni ugyanazt a programot. Kizárólag nálam jelentek meg olyan problémák, amivel több emberhez kellett szaladgálnom. Végül az egyik azt mondta, hogy szerinte a többieknél is fel kellett volna ennek a hibának jönnie. Akkor hogy oldották meg?
3.
Állok sorba a strand bejáratánál. Két ablak volt, és az egyiknél csak kártyával lehetett fizetni. Ezt csak akkor tudtam meg, mikor sorra kerültem. Direkt kerestem a szöveget, hogy hova van kiírva ez az információ. De nem találtam! Rajtam kívül mégis mindenki más tudta, hogy hova kell állni.
4.
Kirándulok és szembejönnek velem, hogy olyan helyen kirándulok, ahol nem szabadna. Visszakísértek a megfelelő helyre (nem volt messze, kb. 400 méter) és valóban óriási táblán a figyelmeztetés, hogy belépni tilos. De amerről én mentem nem volt ilyen. Megint csak arra tudok gondolni, hogy én vagyok a világon az egyetlen ember, aki a rossz úton ment.
1. Nem tudom. Kérdezd meg az évfolyamtársaidat.
2. Lehet, hogy informatikus ismerőssel megoldották. Más ötletem nekem sincs.
3. Nem először járnak ott, ezért tudták.
4. Ez a legfurább. Miért nem szabad ott kirándulni? Az út oda vezetett be, nem igaz? Magánterület? Mondjuk akkor körbe is keríthetné, vagy az útra tehetne egy sorompót is. Gyalogösvény volt (egy nyomtávú) vagy szekérút (két nyomtávú)? Ha szekérút, akkor minimálisan elvárható lenne a sorompó, pláne ha még gyalogost sem akar beengedni. De itt biztos lehetsz benne, hogy mások is bemennek, esetleg látják is a táblát, csak nem törődnek vele.
#3
Lehet nem volt világos, de a kérdést azért írtam ki, hogy igazoljátok a paranoiámat.
Szóval olyan választ kérek, ami tartalmazza, hogy a világ összeesküdött a hátam mögött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!