Miért olyan elképzelhetetlen, hogy valaki nem jár sehova?

Mióta hazaköltöztem (a járvány kezdetekor, mert kollégista voltam) nagyrészt csak itthon vagyok. Nekem nincsenek különösebb elintézendő dolgaim, a család ügyeit pedig a szüleim intézik. Szóval munka után ők járnak boltba stb., én ehhez nem kellek és ők egyszerűbben, gyorsabban el is tudják intézni ezeket (mi távolabb lakunk, nem jó a tömegközlekedés, a szüleim viszont bent dolgoznak a városban és kocsival járnak). Ez egy kisebb vidéki település, itt nincs is sok szabadidős lehetőség, hogy pl. el tudjak járni valahova sportolni, moziba, könyvtárba, kávézóba és hasonlók. Úgyszintén nincsen olyan munkalehetőség sem, amit szívesen csinálnék. Valamint amíg tartott a félév addig online voltak az óráim, tanultam stb., az bőven kitöltötte a napjaimat. Most pedig lefoglalom magam itthon pl. olvasok, tanulok, rajzolok, sorozatot nézek, tornázok stb., elvagyok. A barátaim távol laknak tőlem, majd a nyáron szeretnénk találkozni, de nem olyan egyszerű összehozni és ezért főleg online tartjuk a kapcsolatot. Amíg fel nem oldották a korlátozásokat addig egyáltalán nem is tudtuk megoldani a találkozást. Nyaralni, kirándulni pedig egyáltalán nem szoktunk járni a családdal, barátokkal. Úgyhogy max. egyedül tudok menni bárhová, de ahhoz meg annyira nincsen kedvem.

Szóval ez van. Viszont mindig kérdezgetik rokonok, ismerősök is, hogy mit csinálok, mi újság, megyek-e valahova a nyáron, voltam-e valahol, mi program stb. én pedig mindig elmondom, hogy nem, csak itthon vagyok és talán majd egyszer-kétszer találkozom a barátaimmal, de ennyi. Ezen viszont meg szoktak lepődni és akkor ezen rugóznak, hogy ez meg hogyan létezik, fiatalon, hogyan nem unatkozok, te jó isten, valahova azért csak megyek ugye, csak otthon, biztos antiszociális vagyok, beteg vagyok meg bezzeg ők ennyi idősen stb. Én ezt pedig nem is értem, hogy mi ezen annyira furcsa.