Mégis miért kellene nekem attól jobban éreznem magam, hogy más embernek rosszabb?

A magyar tanárunk utolsó óra alkalmából levetített nekünk egy filmet fogyatékkal élő emberekről, Afrikában élő éhező emberekről és kisgyerekekről. A videónak az lett a lényege, hogy mindenki problémája piti, mert másnak rosszabb. Nyersen kimondva: ha nekem nem haldoklik valakim, ha nem vagyok halálos beteg, ha nem éhezek, ha nincs fogyatékkal élő ismerősöm, családtagom, akkor fogjam be a számat, kussoljak, és adjak magamban hálát Istennek, mert nekem milyen jó életem van.

Szerintem:

Mindenki legjobban a saját problémáival van elfoglalva és mindenkinek a saját problémái a legnagyobbak.

Nekem attól nem lesz se több, se kevesebb, ha Afrikában éheznek. Igen, szomorú dolog, de egy terhes nőnek, aki infúzión van, mert már mindent kihányt, akkor neki jobb lesz attól, hogy odamegyünk és mondjuk neki, hogy "Örülj drágám, hogy legalább van mit kihánynod, mert Afrikában éheznek.", meg "Örülj, mert másnak nem lehet gyereke!". Ettől neki még nem lesz több. De a kórházban fekvő, infúzión lévő terhes nő se mondhatja egy olyan embernek, aki elrontotta a gyomrát és hány, hogy "Örülj, hogy te csak reggel hánytál egy kicsit, én meg egész nap". Mert annak az embernek attól nem lesz könnyebb, hogy más napokig hányt és még a víz sem maradt meg benne. Igen, súlyosabb az infúzión fekvő terhes nő esete, de a reggel hányó ember helyzetén az nem segít, hogy most akkor a terhes Mariskának rosszabb.

Miért kell így gondolkodni? Miért kellene ilyen elvek szerint élni az életünk?