Élhetek normális életet így?

Rettenetesen gyűlölöm magam... Rengeteget sportolok, zenét hallgatok hogy eltudjam terelni a gondolataim. Hiába. Kerékpározás közben is azon agyalok hogyan bántsam magam... Egyszerűen már nem bírom. Önkéntelenül elüvöltöm magam, minden ok nélkül. Mindegy hol vagyok.

Napi 10 órát dolgozom, de munka során is minden percben erre gondolok... Van egy személy az életemben, aki fontos, de szerintem én nem vagyok neki az. Nem szerelem, nem tetszik, csak érzem hogy ő fontos. Amikor meglátom, boldog leszek. Aztán pedig elképzelem ahogy bánt, és megutálom. De mindig vidám leszek ha látom...

Úgyérzem nem való nekem ez a világ. Teljesen kívülállónak érzem magam. Nem nézek az emberekre, nem köszönök nekik. Félek tőlük. Amikor elmegyek valaki mellett, mindig azt hiszem kigúnyolnak :( Amikor nevetést hallok, azt hiszem rajtam nevetnek.

Nem egyszer képzelem el azt, hogy autó elé vetem magam, vagy öngyilkos leszek. Vagy levágom az arcom, mert úgy szebb leszek. Imádom a vér látványát, elvonási tünetként élem meg, amikor nem vágom meg magam. Amikor belémhasít a kés éle, akkor jó érzés fog el. Egy kis időre elmúlnak a gondok. Próbálom takarni az emberek elöl mi járhat a fejemben, de egyre kevésbé sikerül... Nem szeretek beszélni, csak ha nagyon kell. Azon is gondolkodtam hogy kivágom a nyelvem, elvágom a hangszálaim, hogy ne tudjak beszélni.

Tudok még valaha normális életet élni így ?