Miket értetek el 30 éves korotokra?
21 évesen szereztem a 3. szakmámat (egyikben sem dolgoztam soha), aztán 3 évig dolgoztam egy gyárban, szültem 2,5 év korkülönbséggel 2 gyereket és azóta is csak vagyok - 2013 óta munka nélkül.... Ugyanabban a házban élek amiben felnőttem, csak már az én családommal - régen kinőttük, de nincs pénzünk újra
(Ó a fogaimat én is megcsináltattam... ollllyan bűn rondák LETTEK, hogy azóta is szívem szerint leugranék valami magasról amiért így be sz pattam magam, hogy kiadtam több, mint fél milliót ezért és sokkal rosszabb, mint volt)
hogy nem méregetem magam máshoz.
10 évembe telt eljutni ide.
Azt a biztos tudatot, hogy alkalmazottként nem húzom sokáig, és egy komoly motivációt a végérvényes felmondásra a munkahelyemen.
:D
Van egy szerető férjem és egy kisbabánk.
Egy hitelmentes családi házunk, amivel van még némi meló, de pár éven belül valószínűleg rendben lesz. Plusz van egy pár éves kocsink a férjemmel közösen.
Van egy diplomám és beszélek két idegen nyelvet. Jó munkahelyem volt, mondjuk most vállalkozásra gyúrok, de majd meglátjuk mi lesz pár év múlva.
A nulláról indulva mindezt nagy eredménynek tartom :) Most kicsit kiköltekeztük magunkat a ház miatt, de amúgy élvezem, hogy itthon vagyok és lehetőségem nyílik végre kicsit pihenni és önmegvalósítani :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!