Miért "akadnak" ki sokan a négyzetméter alapú cuccon az üzletekkel kapcsolatban? Hogy ezt az üzletek hogyan fogják szabályozni?

Szerintem valahol reális kérés, valahol meg már nagyon elegem van az egész korlátozásból. Persze erre rásegít a jó kis magyar mentalitás is. Pest megyében élek. Kezdem megszokni, hogy időpont nélkül nem lehet sehova belépni, de normális ügyfél koordináció nincs se hivatalban, se bankban, se a postán, se sehol. Ezért csak az anyázás megy és az értetlenkedés, hogy hívták-e már a sorszámomat? Egyáltalán ki "hív"? Ha hív, akkor le vagyok tolva, hogy miért jöttem 10 perccel korábban, vagy éppen 2 perccel később, vagy miért fúj a szél, miért barna a szemem, miért élek egyáltalán!?

Ha konkrét ügyintézőt keresek és várok rá kint fél órát, bent közlik, hogy ilyen üggyel ma nem tudunk foglalkozni, mert a kolléganő éppen máshol helyettesít betegség miatt. Nemáááár!!! A 21. században egy éve tapossuk ezt a vírus és már három nappal előre hányok, ha valami hivatalos helyre be kell lépnem ügyet intézni.

Szóval a bolti korlátozással úgy vagyok, hogy ez már csak egy a sok közül. Én már nem akarok azon háborogni, hogy értelmes-e vagy sem. Értelmetlen szabályok között élünk hónapok óta, ami mindenkit frusztrál. Nem értem, hogy mivel jobb, vagy rosszabb ha az emberek bent tülekednek, mint ha kint, vagy éppen fordítva, de elfogadom, mert már volt lehetőségem megszokni, illetve jó ideje akkor járok bevásárolni, amikor tudom, hogy kevesen vannak a boltokban (alapból ember iszonyom van néhány éve).

Úgy vagyok vele, hogy rendben, legyen nm korlátozás, de akkor 0-24-es nyitvatartás is ott, ahol lehet, hogy legyen lehetőségem akkor menni, amikor kevesen vannak a boltokban.

Egyébként meg én csak annyit kérnék, hogy emberek... tanuljunk már meg emberek maradni egymással szemben. Én elhiszem, hogy mindenkinek marha rossz, de legalább egymást ne nyírjuk ki idegileg. Olyan jól tud esni 1-2 normális szó mindenkinek.

Kedves 15-ös! Én is abszolút így gondolkodtam egészen addig, amíg az elmúlt időszakban másfél hónapon belül el nem veszítettem három hozzám közelálló egyént is és egy életerős, szeretett barátom haza nem jött a lélegeztetőgépről. Ugyan minden általam ismert áldozatnak volt alapbetegsége, de cukorbetegséggel, vagy egy kordában tartott magas vérnyomással nem azt érdemli az ember, hogy 58-63 évesen belehaljon egy vírusba. Hetek óta mindennapra jut egy-egy halálhír az ismerősi körömben, vagy olyan rémhírek, minthogy fiatal emberek (30-asok) szívére húzódik a gyulladás, mert nem feküdték ki alaposan a vírust. Egyszerűen nem érezték betegnek magukat, így nem érezték szükségét és az orvos sem írta elő.

A korlátozásokról a véleményemet már leírtam. Nem tartom észszerűnek őket, ahogy ezt sem és továbbra sem rettegek a vírustól, ugyanakkor bevallom, engem megtörtek az elmúlt hetek eseményei és bár nem így, de belátom azt, hogy vigyáznunk kell egymásra.

Ha nekem valaki azt mondta két hónapja, hogy "addig gondolkozol így, amíg egy szeretted lélegeztetőgépre nem kerül", akkor is csak nevetve legyintettem kínomban, hogy nem fog erre sor kerülni. Mostmár értem miért mondogatták ezt.