Van még rajtam kívül olyan, akinek pont a felnőttkor könnyebb?

Nem, gondtalan gyerekkorom volt és eseménydús fiatalkorom.

Persze akkor is voltak kötelességek, de sosem tekintettem problémának rá, ellenben sok barátom volt és izgalmas párkapcsolataim.

Most már nagyjából leült az életvitelem, dolgozom, feleségem van, gyerekeim.

Más dolgok érdekelnek, de sokszor emlékszem vissza szeretettel a régi, vad időkre.

Egyetértek. Az iskola ma már nem az életre készít fel, hanem többségében elavult ismereteket ad át régen meghaladott módszerekkel.

Az élettel kapcsolatban ijesztgetnek, holott azt sem tudni előre, hogy egy mai fiatalnak 10 év múlva milyen lehetőségei lesznek.

Nekem is könnyebb az élet felnőttként. Sokkal kevesebb a korlátozás, nagyobb a rálátásom az életre, jobban ki tudom bontakoztatni a képességeimet, stb.

Sokkal jobb így, hogy már nem kell iskolába járnom és végre magam ura lehetek :)

Saját lakás,munka stb. Csak mindig a megszokott dolgokat kell elvégezni amik könnyűek és szórakoztatóbbak is mint az iskolapadban, csak még pénzt is kapok. Tehát egyértelműen jobb az életem mint suliban volt.

Én is jobban szeretek felnőtt lenni.

1) Eleve bonyolult családi körülmények voltak nálunk, folyton veszekdések, ordibálás, majd apukám új felesége nem tudott engem elfogadni, stb.

2) Jobban szeretek önálló lenni, mint hogy mindenhez engedély kell.

3) Emberszámba vesznek. Nagyon utáltam a sok okos Tónit, aki nevelni akar, kioktat és életbölcseletekkel traktál, amiknek többségéről már gyerekként is tudtam, hogy közhely meg sablon (még ha ezt a megfogalmazást gyerek szókinccsel nem is használtam volna).

4) Nem vagyok benne biztos, hogy a munka nehezebb lenne, vagy jobban leterhelne, mint az iskola. Főleg azért, mert nincs házifeladat, nem kell dolgozatokra tanulni otthon, stb.

Igen, én is így voltam vele. Mindig alig vártam hogy felnőtt legyek és elköltözhessek és mindig gúnyosan mondogatták pl. osztályfőnök vagy ismerős felnőttek hogy na majd meglátod milyen szar lesz, örülj hogy gyerek vagy! Aha, gyerekkoromban kiszolgáltatott voltam a bántalmazó szüleimnek, az iskolai bullyingnek, nem csinálhattam semmit hivatalosan mert mindenhez a szüleim aláírása kellett és ha kedvük volt aláírták, ha nem nem. Ezzel szemben felnőttként:

- nem verhetnek, ha valaki kezet emel rám, feljelenthetem

- elköltöztem, nem szólhat bele az életembe senki

- magamat tartom el, nem attól függ hogy vehetek-e új cipőt a tönkrement helyett vagy hogy ki tudom-e fizetni a villanyszámlát, hogy apám elitta-e a rávalót vagy sem

- ha nem okés a munkahelyem, válthatok, iskolát nem válthattam

- senki nem szólhat bele abba hogy hogy nézek ki

- ha van egy önálló gondolatom, nem azzal jönnek elsőként hogy ezt kitől tanultam/hallottam

- nincs kettős mérce (nekem szabad mert felnőtt vagyok, neked nem mert csak gyerek vagy pl. hazugság)

- a szabadidőm az enyém