Mennyire normális az, vagy jó e?Ha úgy próbálom feldolgozni édesapám halálát, hogy nem gondolok bele hogy meghalt. Úgy gondolok rá, mintha élne, ha itt lenne velem, csak éppen vidéken lenne és nem tudunk találkozni most.

Őszinte részvétem.

halál feldolgozása, elengedés egyedi, nincs általános szabály. Válasz normális.

nálad is majd eljön az idő, amikor valahogy változol, másképpen fogod megközelíteni. okosat mondani nem tudok. ha nem megy pszihológus tud segíteni.

magam is küzdök ezzel, hogy egy gyerekkori barátom öngyilkos lett pont a születés napján, nagyon figyelem felkeltő módon.

próbálom elengedni, tényleg nem egyszerű.

A gyász első szakasza a tagadás. Ez egy védekezési mód.

Normális, de sajnos nem valószínű, hogy ezzel le tudod zárni - hiszen igazából pontosan tudod, hogy elhunyt, hiába próbálod átírni magadban ezt a tényt.

Az én édesapám is elhunyt. Utána sokáig álmodtam vele, zajlott az élet mintha mi sem történt volna. Ilyenkor mindig azon töprengtem, hogy mégis i a fenéért voltunk ilyen szomorúak? Hiszen itt van! Aztán jött a reggel, és a felismerés...

Most már sokkal jobban vagyok. Természetesen még hiányzik, de már könnyebb. Szeretettel emlékezek rá, nem fájdalommal.