Miért ilyen sok a visszahúzódó ember?

Mert alapvetően nem teljesen igaz, hogy az ember társas lény, vannak akik sokkal jobban kedvelik ha egyedül lehetnek.

Sokunknak elegük van ebből a tök pörgő világból, többünk sikertelenek a másikkal szemben, így inkább visszahúzódunk. Nem mindenki akar/tud lenni gátlástalan.

Én duci gyerek voltam, valamint a természetemből adódóan inkább csendes, nyugis, szerény, visszafogott. Számomra ez volt a normális alapállapotom és a világon semmi bajom nem volt, jól éreztem magam, voltak barátaim, rendezett családban nőttem fel, volt hobbim stb., olyan voltam mint bármely más gyerek. Viszont már egész pici koromtól kezdve azt kellett hallgatnom, hogy ez így nem jó, ez nem normális, valami baj van velem és defektes vagyok. Valamint gyerekek és felnőttek (számomra ez a legdurvább, ha visszagondolok, hogy felnőttek pl. tanárok hogyan viselkedtek velem) fizikailag és verbálisan bántottak (pl. csúfoltak, kinevettek, beszóltak, megdobáltak, leköptek stb.). Hogy konkrét példát is mondjak pl. az általános iskolás osztályfőnököm meg volt róla győződve, hogy én szellemi fogyatékos vagyok, csupán azért mert nem jelentkeztem és nem voltam aktív az órákon (elküldtek mindenféle vizsgálatokra, ahol kiderült nincsen semmi bajom, de őt ez sem győzte meg és éveken keresztül ezt hallgattam). Később is számtalanszor volt ilyen, a legtöbbször elkönyveltek idiótának, bunkónak, beképzeltnek, lustának stb., mert olyan a személyiségem amilyen. Az a durva, hogy felnőttként is kapok ilyesmit. Illetve a külsőm kapcsán is megmaradtak bennem ilyen emlékek, pl. ballagáson nem állhattam a barátaim mellett mert az osztályfőnököm az utolsó sorba állított, hogy “ne rontsuk az összképet, a csúnyább részeket el kell takarni” és hasonlók. Nagyon sokan beszóltak, ugye jöttek a zsírdisznó, bálna, dagadt dög, rusnyaság, fika és társai. Nyilván sok dolog ki is maradt akkor az életemből pl. nem nagyon volt sikerélményem (pl. tanulásban, sportban vagy bármiben), kevés barátom volt és alapvetően ciki volt engem kedvelni, sokszor nem hívtak magukkal programokra, nem voltak gyerekkori szerelmeim stb.). Szóval én így nőtem fel és azért ez nem kicsit rontott az önértékelésemen, önbizalmamon és szerintem leginkább emiatt váltam félénkké, visszahúzódóvá, zárkózottá.