Miért hiszik azt a nyugdíjasok, hogy nekik mindent szabad? Hol van belőlük az udvariasság?

Tegnapi eset. Ülök a vonaton. mellettem van egy üres hely. (2-2 szék egymással szemben. A Magdi anyus kinézetű nő nem szól semmit, áll mellettem. Nem hallottam, hogy ott van, nem láttam, hogy ott van, mivel a telefonom nyomkodtam, dolgoztam konkrétan és a fülembe fülhallgató volt. Nem tudtam mit akart. Erre fogta a táskámat feltette a felettem lévő csomagtartóra és minden szó nélkül leült mellém. Mikor észre vettem, hogy ott nyomorog mellettem, helyet nem hagyva nekem, rászóltam. Megkérdeztem tőle, hogy milyen alapon nyúlt a táskámhoz és tette fel a csomagtartóra. Azt is megkérdeztem tőle, hogy miért nem tudott normálisan szólni nekem, hogy le akar ülni. Azt is megkérdeztem tőle, hogy ha látta, hogy nem figyeltem rá, mert elvoltam a saját kis világomba, miért nem bökött meg? Majd miután ezt számon kértem rajta még ő volt felháborodva azon, hogy a korosztályom milyen szemtelen.

"Ha annyit szólt volna, hogy elnézést kisasszony leülhetnék?" Nem hogy a táskámat felkaptam volna, még fel is állok, hogy az Ő táskáját le tudja tenni az ülésemre és ne kelljen a földre tennie.

Ez csak egy a sok ezer sztori közül. Miért van az, hogy a nyogdíjasok durván 90%-a agresszív, nagyképű mogorva udvariatlan ember?

Nekem is van nagymamám, meg nagyapám is, mindketten egymástól függetlenül azt mondják, hogy a kor csak egy állapot, az életkor nem jogosít fel semmi többre, mint amennyi jogod van emberként.