Nem vágytok már Ti is arra hogy visszatérjen a régi Élet?!?

40.

Őszintén, engem sem zavarna, csak ez nálam azt jelenti, hogy az egész munkaidő alatt hordani kell, ami 6-8 óra zsinórban... És ez nyáron nagyjából elviselhetetlen érzés. Még most így télen elmegy, de amikor alapból majdnem hőgutát kapok, akkor még pont ez hiányzik.

És ami igazán idegesítő benne, hogy nincs vége dátum kijelölve. És ez így most jelenleg olyan, mintha örökké így maradna, mert valahogy mindig "még egy kicsit kitoljuk" - már most arról okoskodnak néhol, hogy 2021 végéig is így maradhat. Az még egy év... Iszonyatosan sok idő így. Főleg, hogy addigra kitalálhatnak megint valamit, és akkor lehet mondani, hogy "na, akkor 2022 végéig".

Gyerekkori nosztalgiához hasonló az az érzés amit a tavalyi január iránt érzek. És már akkor sem volt igazán kellemes az élet, szóval csak a rossz lett még rosszabb. ("Lejjebb mindig van!" ahogy mondani szoktam). Úgy érzem, hogy egyszerűen belefogok ebbe őrülni. Nyár közepén. És akkor még jön hozzá az korlátozások egyenes következményeként a gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, infláció, egyéb nyalánkságok... Nem egy pozitív jövőkép.

És mindezt egy olyan vírus miatt aminek statisztikái a "sima" influenzával vannak egy súlycsoportban? Legalább haszna lenne, de nem úgy tűnik, hogy lenne. Akkor inkább lett volna két hét "teljes karantén" akár az egész világban, és akkor csak túllennénk rajta, nem? Lehet rosszul gondolom. De ez ÍGY nem maradhat sokáig. A szociálisabb, bulisabb ismerőseim kezdenek becsavarodni, és már a nyugodtabbaktól is hallok kirohanásokat - olyanoktól akiktől sosem számítottam volna erre.

De ez így a végén nem lesz más, csak "munka-alvás-munka-alvás" - én nem vagyok egy szociális alkat, de szórakozás nélkül ez iszonyat monoton és itt most nem csak a "kinti, társasági" szórakozásokra gondolok. Ha legalább látni lehetne a végét... De nem. Mert most hiába nagy oltási láz már most van egy "új változat" ami ellen nem jó és akkor megint lehet korlátozgatni.

És lassan alig-alig marad a "szabad életünk" emlékeiből. Ez olyan, mintha már végigcsináltál volna egy telet a szippantásod nélkül és lehet, hogy jövőre sem fogsz szippantani a februári hidegből. Sőt, lehet hogy soha. És ez az ami engem aggaszt, hogy akár soha többé nem leszünk szabadok, mint régen. És engem aki nem bírom a rabságot, jobban kiakaszt ez mint másokat. Én sem gondoltam volna, hogy ez így van, de mint kiderült - pontosan így van, sosem hittem volna, hogy ennyire szabadság-mániás vagyok.

"Akkor inkább lett volna két hét "teljes karantén" akár az egész világban, és akkor csak túllennénk rajta, nem?"

De. CNN-en (csak azt nézek) májusban volt egy fazon, erről beszélt, hogy ha mindenki megállna két hétig, akkor ennek annyi lenne. De nem úgy, hogy két hétig akkor csak munka meg bolt meg patika meg Fifike sétáltatása meg egészségügyi séta, nem, két hétre bevásárol mindenki és otthon ül. Utólag vagyunk okosak.

Amúgy engem pont arra ébresztett rá ez az egész, hogy az élete mindenkinek unalmas. Ezt nem keserűségből mondom, ilyen vidám nihilista vagyok, aki pont sajnálja, hogy vissza kell menni az unalmas életbe. Munka-alvás, munka-alvás... ennyi tényleg az élet. Most pont az hiányzik mindenkinek, hogy ezt elfelejtesse magával. Olyanok vagyunk, mint akiket drogoztak, kijózanodtunk, és kérnénk vissza a drogunkat, mert ez túl szürke így. Kérjük vissza a zenét, hogy ne legyünk egyedül a gondolatainkkal, valami zsizsegjen a háttérben, idegen emberek beszélgessenek, hogy ne érezzük egyedül magunkat. Akarunk menni a rokonokhoz, azokhoz is, akiket utálunk, legalább dráma van, történés, amiről lehet beszélni. Szeretnénk színes dolgokat venni, elveszni más világokban, csak hogy kibírjuk valahogy az idegőrlő, unalmas rutint, ami mindannyiunk élete.

Munka, alvás, mindig ez volt, csak csillogó papírba volt csomagolva, színes masnival átkötve. A kék pirulát kérjük, köszi.

42.

Az a durva, hogy egyetértek veled, sőt már a bolhacirkuszba illő korlátozások előtt is így gondoltam.

...csoda, hogy depressziós vagyok?

Téged pl. mi tart életben? Mert leírod azt ami a valóság maga, de ezt hogy bírod elviselni? Alkohol, kábítószer? Valami bizarr "mindent leszarok" gondolkodás? Vagy csak te se találtad még meg a fájdalommentes és hatékony öngyilkossági módot? (Én sem, de majd a szívinfarktus. Az nem fájdalommentes, de legalább majd váratlan lesz a nyár közepén)